Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1984-1985 (Budapest, 1985)

P. Erményi Magdolna: Gyümölcsfajok és fajták a XVI—XVIII. században Magyarországon (Forrás- és adatközlés)

1588: Sárga apró barack, melyet tengöri baraczknak is hívnak. (Frank: Hasznk. in: NySz. 1 : 175) 1590: Malus armeniaca — Tengeri barackfa (SzikszF. 33.) 1595: „Tengőrí barazknak nevezetei deiakul, Armeniaca, Magyarul Tengőri Barazk avagy Apró barazk." (Bejthe A. 22.) A XVII. századból csak Szenei Molnár Albert és Lippai János elnevezései ismeretesek. 1604: Tengeri barack — malum armeniacum (MA. in: NySz. 1 : 175) 1611: Pomum Armeniacum — Kopasz barack (MA. 158.) 1621: Armeniacum — kopaszbarack (MA. 84.)

103 A kajszi

104 elnevezés először Szenei Molnár Albert magyar—latin szótárában szerepel, de ellentmondásos a magyar és a latin kifejezés. 1611: Kayzin baraszk — Persicum rubrum sanguineum. (MA. 1611. 132.) A persicum (perzsa) az őszibarack elnevezést jelenti. Lippai már az őszibaracktól (ő még baracknak, közönséges baracknak nevezi.) jól elkülönítve írja le a kajszi főbb morfológiai bélyegeit. „A Kaiszi barack, kűlőmbőz a közönséges baracktól levelében. .. A gyümölcsében. .." Nála már egy fajta, illetve fajtakör leírást is találunk. „Vannak más apró sárga kerekded kaiszi baraczkok; á kit közönségesen fó-képpen á Felföldön, Tengeri Baraczknak neveznek — mellyet csak magon ültetnek. Ez á hideg helyet is el-szenvedi; de az oltott kaiszi barack, nem igen kedvelli."

105 Bizonnyára volt már néhány jobb kajszi fajta vagy típus, melyet oltással szaporítottak, de még nem lehetett nagyon elterjedt gyümölcsfaj ebben a korban. Héjas és bogyós gyümölcsök A dióról, manduláról, gesztenyéről, mogyoróról, a ribiszkéről és a köszmétéről e korokból fajtaneveket még nem ismerünk. Lippai a manduláról két félét említ: „az eggyik édes, az másik keserű. A dióról csak általánosságban ír. A gesztenyénél nagyobb és kisebb gyümölcsű változatokat különböztet meg. A mogyorónál néhány típust ismertet „Két féle ez, Erdei és kerti: mellyek, nem igen kűlőmbőznek egymástúl, fó-képpen á gómbólyők. A kit a kertben szoktak nevelni, inkáb hosszúkások. Azok-is-nemellyek fejérek, nemellyek pedig vőrőssek." Az „egresnél" — „akit a Fel-földőn, Köszmétének híjnak" — már öt félét említ: mezeit, kertit, ezenbelül szőrös, sima és vörös köszmétét. A ribiszkéből az érseki kertben „három félét találni: vörösset, Feiért.. . és Feketét." A ribiszkét a XVII. században, ahogy Lippai leírásából látjuk „Tengeri szőlőnek", vagy „Szent János szőlőcskéjének" nevezték. Az előbbi megegyezik az 1595-ből ismert (Beythe A.) elnevezéssel. 103 A kajszi szó oszmán-török eredetű, kayisi, kaysi = „egyfajta barack." A török szó valószínűleg Perzsiából való (Vö. a perzsa quaysi u. a.) bár a perzsa szótárak török eredetűnek jelzik. Az oszmántörökből eltejedt a balkáni nyelvekben is. A magyar kajszi alakváltozat népetimológia eredménye a szín beleértelmezésével. (TESZ. 1970. 2 : 309.) 104 LIPPAI J. 1667. 186—187. 105 LIPPAI J. 1667. 198, 203, 212, 221, 224.