Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1981-1983 (Budapest, 1983)
Knézy Judit: Somogy megye jobbágyparaszti népének csoportjai és gazdálkodása (XVIII. század elejétől a XIX. század közepéig)
rok is elég kedvező szerződéseket 37 tudtak kötni földesurukkal, aránylag sok volt itt a szabadköltözéses jobbágyfalu. Uj területek bevonásával, a földművelés területarányának emelésével, a rét és takarmánygazdálkodás fejlesztésével, a piaci lehetőségek jobb kihasználásával a tájegység egyes körzetei (Sió, Sárvíz melléke, Kaposvártól északra fekvő községek csoportja) szembetűnő fejlődésnek indultak. A Balaton-melléke nem jelent önálló táji csoportot. A partvidék nyugati községei részben a Kis-Balaton, részben a Berek falvaihoz csatlakoznak. A Látrány-Lellétől Kiliti-Siófok Szabadiig tartó szakasz lényegében a Külső-Somogy része. Onnan települt be hiányzó lakossága a XVIII. század folyamán, a XIX. század elején. Külső-somogyi falvak családjaival álltak házassági, rokonsági kapcsolatban. A veszprémi, enyingi, tabi vásárokra jártak mindkét vidékről. Az egyes katolikus vallási csoportoknak fontos találkozóhelye volt az andocsi búcsú. Mégis elkülönültek a Balaton menti falvak bizonyos gazdálkodási ágak meglétében a víz mellett: halászat, nádaratás; s a termelési ágak más megoszlásában, nevezetesen: a nagymúltú szőlőtermelés fennmaradásában (Zamárdi, Endréd, Kiüti). Az ún. Vízmente, azaz a Kapós völgyi települések sorozata, önálló gazdasági körzetté a XIX. század elejétől vált, addig nagyjából azonosan fejlődött a tőle északra eső terület helységeivel. Néprajzilag eltért a Kaposvártól nyugatra eső református falvak csoportja (Mérő, Szomajom vagy Kaposfő, Kaposújlak) a keletre esőktől. Ez utóbbiak közül több újonnan telepített magyar, de vannak németek is. 38 A magyarok közül van kisnemesi falu (Szabadi) református (Berki, Baté) de a többség katolikus magyar. A terület paraszti lakosságának rétgazdálkodáson alapuló fejlett lótartása, fuvarozási lehetőségeik, a lecsapolások következtében némileg megnőtt szántóföldi területe, s az időben jött gabonakonjunktúra 39 már a XIX. század közepére szemmel látható meggazdagodást eredményezett egyes rétegeknél. A Zsebe nyugati felében levő református, törzsökös lakosságú magyar falvak 40 Kéren az ún. Burga falurészben szabálytalan igen apró telkeken zsellérek, (később napszámosok) laktak, különválasztva a módosabbak által lakott utcátóL (Saját gyűjtés 1970) 37. Knézy J. 1978. 195-200. Több, kisebb csoport különíthető el Külső-Somogy magyar falvainak együtteséből. így pl. az ún. kurtafalvak a Kapós folyótól nyugatra, a Koppány vízvidékét magában foglaló területen: katoükus községekből áll Somogy és Tolna határán (Somogyból Kánya, Bedeg, Somogyegres, Törökkoppány, Tolna megyéből pl. Várong, Nak, Kocsola, Szakcs, Gyulaj) textilkultúra (fehér hímzés és piros keresztszemes), gazdálkodás, lakáskultúra szokások tekintetében számos közös vonást őriztek meg. (Nóvák l-né 1971. 69-70.) 38. Németek: Kaposvártól Ny-ra Kaposfőre (Szomajom) a XIX. sz. elején a magyarok mellé németek érkeztek. Kaposvártól keletre: XVIII. sz. elején Kaposhomok 1730. Pula 1739. Kercseliget (Varga K. 1911. 320-22.) A XVIII. század végén újabb csoportok Kercseligetre, Kaposhomokra (Szita L. 1977. 225.), Szabadiba magyarok mellé; 1814-ben Kislakra (Varga K. 1977. 322.) Toponárra 1784-92 között a Festetich uradalom telepített németeket. 39. Királyi. 1963. 194-196. Bencze 6. 1970. 101-104. 40. Hedrehely, Kadarkút, Visnye, Szentbenedek, Bárd, Dada, Szenna, Zselickisfalud. Patca, Szilvásszentmárton, Katolikusok is éltek ezekben a falvakban, de vagyoni súlyuk jelentéktelenebb és sok közöttük az elmúlt 100 évben beköltözött. A Zselic északi és északkeleti részén levő magyar katoükus lakosságú falvak: Töröcske, Sántos, Szentjakab, Cserénfa, Kaposgyarmat, Simonfa, Magyarlukafa.
