Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1981-1983 (Budapest, 1983)

Nováki Gyula: Régészeti és paleoethnobotanikai adatok a „gabonásvermek" kérdéséhez

Isaszegen 1922-ben találtak több, téglával kiboltozott vermet, amelyekről Szatmáry Z. visszaemlékezései alapján tudunk. Korukra semmi adatunk sincs, feltehetően újkoriak. Az egyik verem átmérője kb 2, mélysége 3,5 m, oldala és alja 15 cm vastag, égett agyaggal volt kitapasztva. A verem fenekén gabonát találtak, a fennmaradt minta (H): tiszta ala­korból áll. 132 A többi, feltehetően újkori adatunk már semmi közelebbit nem árul el, arra azonban ezek is felhívják a figyelmet, hogy a gabonaleletekre jobban fel kellene figyelni. Borzsák E. 1936-ban ernlíti, hogy a monori „téglaházi pincék" dűlőben levő agyagbánya falában többször is előkerültek gabonásvermek és ezek alján legtöbbször szénné égett Rétszerest" találni. 133 Györffy I. is eniliti 1943-ban, de közelebbi hely és egyéb adatok megjelölése nélkül, hogy „az utóbbi években törökvilágbeli vermekre bukkantak, a­melyekben ép, de már nem élvezhető gabona volt. 134 Végül Ikvai N. egyik, visszaemléke­zésen alapuló gyűjtését említem, amely szerint Berettyószentmártonban a századforduló táján találtak egy kifüstölt vermet, amelyben 28 zsák köles volt, teljesen ép, használható állapotban. 135 132. P. Hartyányi, B. - Nováki, Gy. 1975. 55. 133. Borzsák E. 1936. 14. 134. Györffy I. 1943. 129. 135. IkvmN. 1958-1959.121.

Next

/
Oldalképek
Tartalom