Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1981-1983 (Budapest, 1983)

Nováki Gyula: Régészeti és paleoethnobotanikai adatok a „gabonásvermek" kérdéséhez

kellett. A tűz okozta elváltozásokkal, amely körülmény a botanikai meghatározást és a kiértékelést erősen befolyásolja, többen is foglalkoztak, ez azonban most nem tartozik szorosan a tárgykörünkhöz. Elég talán annyit megemlíteni, hogy ha csak gyenge tűz érte a magvakat és nem is közvetlenül, a fajra és fajtára jellemző morfológiai bélyegek szinte hibátlanul megmaradhattak, erős tűz esetén viszont deformálódtak és a méretek is megváltoztak, ami miatt a meghatározásuk gyakran bizonytalanná válik. Összefoglalva a fentieket: a régészeti ásatásoknál előkerült szenült növényi maradványok állapota nem természetes szenesedés, hanem a legkülönbözőbb eredetű tűz következménye. 2. A tűz által történő szenülés kérdése. A tűz eredetét, amely a növényeket, illetve a magvakat érte, két nagy csoportba oszthatjuk: a) A véletlen tűz hatása. Ezek igen különböző eredetűek lehetnek. Származhatnak gondatlanságból, szándékos felgyújtásból, ellenséges támadástól, természeti csapástól, stb. Számtalan variáció merülhet fel, szinte ásatásonként, lelőhelyenként más és más a lehetőség, beleértve az egyszerű tűzhelyekből származó tüzet is. b) A gabona aszalásával, pörkölésével és az ételkészítéssel kapcsolatos szenülés. Ezek az eljárások tulajdonképpen egybefolynak és az első kettő esetében ez a sorrend a felhasznált hőfok szempontjából egyúttal fokozatokat is jelent. Az eljárás lényege a gabonának a pelyvától való megszabadítása, az őrlés érdekében.

23 Már A Maurizio részletesen foglalkozott ezzel a kérdéssel,

24 majd W. S tokár

25 és W. U. Guyan.

26 Mindhárman gazdag történeti visszatekintést közölnek, az egész eljárás lényegének és történeti szükségszerűségének felismerése azonban csak a legújabb időkben, a paleoethnobotanikai kutatások fellendülésével következhetett be. W. U. Guyan már megemlíti, hogy a törpebúza aszalás nélkül is jól csépelhető (erre legfeljebb akkor kerülhetett sor, ha nedvesen, vagy zölden aratták le), ellentétben a pelyvába zárt búzákkal (alakor, tönké, tönköly). Mégis, csak az utóbbi 20—25 évben bontakoztak ki előttünk világosan a különböző korszakok termesztett növényei, az a tény, hogy az egész őskor (és részben a fiatalabb korszakok) földművelését, a termések feldolgozását és felhasználását milyen nagy mértékben befolyásolta maga a termesztett gabonafajta. W. Rothmaler és I. Natho Wahlitz és Burgliebenau neolitikus lelőhelyekkel kapcsolatban emelik ki, hogy az akkor termesztésben levő két búzafajta, az alakor és a tönké, szorosan a pelyvába zárva lévén, pörkölést igényelt őrlés előtt, hogy a pelyvát el lehessen távolítani. A neolitikum egyetlen csupasz búzájánál viszont, a törpe búzánál, amint azt már W. U. Guyan is megállapította, általában erre nem volt szükség. Figyelemre méltó az a megjegyzésük is, hogy mivel utóbbit nem kellett pörkölni, a szenülésre is kevesebb alkalom adódott, tehát többnyire elpusztult, és ez az előkerülési arányok óvatos értékelé23. Gall, W. 1975. 24. Maurizio, A. 1927.253-257. 25. Stokar, W. 1951. 84-85., 95-96. 26. Guyan, W. U. 1954. 255-268.