Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1981-1983 (Budapest, 1983)
Matolcsi János: A majacki lelőhely (SZU) állatcsontleletei (az 1978-1979. évi ásatás)
nyozására. A koponyaméreteket a 9. táblázatban közöljük, de az állományt jellemző fontosabb tulajdonságokat a méretadatok és a morfológiai bélyegek egyeztetése révén domboríthatjuk ki. Igaz, hogy a kraniológiai jellegzetességek — a szarvcsontok törött volta miatt - a koponyaleleteknek csak a felén volt tanulmányozható, de ebből a vizsgálatból is kiderült, hogy a majacki gorodiscse vidékén a IX. században a kecskének az alábbi 4 kraniológiai típusa volt képviselve : a) Aagagrus-tipus. Szablya szerűen hátrahajló szarvcsontjának elülső széle éles, hátulsó része tompa, külső oldala domború, belső oldala lapos (37,5%). b) Prisca-típus. Formája az előbbi szarvtípusétól csak annyiban tér el, hogy felső vége felé a szarvcsont éle befelé fordul, miáltal a csont domború felülete előre néz. (37,5%). c) Ovális keresztmetszetű szarvcsont, amely kismértékben hátrahajló, de éle sem elől, sem hátul nincs (12,5%). d) Szarvatlan típus (12,5%). Nem mondható, hogy az egyes típusok gazdasági jelentősége különböző lett volna, egyidejű jelenlétük inkább az állomány vegyes összetételét, a leszármazási körök keveredését sejteti. Magunk részéről feltételezzük, hogy a különböző szarvállások esetenként ivari különbségekből adódnak. A legerősebb szarvat viselő állatok hímek s a majacki kecskék között ezek mindegyike aegagrus típusú szarvat viselt. Tekintélyes méreteivel két szarvcsap tűnik ki: a 190 mm hosszúságú és a 148 mm báziskörméretű, de ezek sem érik el a Közép-Dnyeper menti hím kecske szarvcsontjának 245 mm hosszúságát, illetve annak 154 mm báziskörméretét. 25 Ugyanakkor messze felülmúlják a volgai bolgár kecskék legnagyobbjainak vonatkozó szarvméreteit. Ezzel magyarázható, hogy a majacki kecskék szarvcsontjainak átlagos hossza 152,5 mm, a volgai bolgároké pedig 151,5 mm. A báziskörméret átlaga a majacki kecskék esetében 95,9 mm, a volgai bolgár kecskék esetében 89,0 mm. (A szarvcsap és a koponya méreteit a 9. táblázat egyedenként tartalmazza.) A szarvatlan egyed valószínűleg nőivarú volt. Az alsó állkapocscsont zápfogsora átlagosan 71,2 mm hosszú, tehát abszolút méreteit tekintve alig különbözik a juhokétól, de szerkezetileg valamelyest eltérő azokétól. A majacki gorodiscse és szeliscse területén talált kecske mandibulákban a valódi zápfogak együttes hossza átlagosan felülmúlja a terület juhaiét. Mérettartományuk 44,0—56,3 mm, az egész zápfogsornak 64,9-74,6%-át alkotják. Átlagos arányuk 67,7%, vagyis 2%-kal nagyobb az oda való juhokénál. Ennek megfelelően az előzápfogak aránya a kecskéknél kisebb. A nagyobb végtagcsontok közül — az áldozási szokás következtében — csak az elülső és a hátulsó lábközépcsontok (metacarpus és metatarsus) álltak rendelkezésünkre. A kecske lábközépcsontok zömökebbek a juhokénál, mint az a 11. táblázatból látható. Zömökségük abban mutatkozik, hogy rövidebbek és szélesebbek a juh ugyanolyan csontjainál. A metacarpusok hosszúsága 99,7—115,6 mm között váltakozik 107 mm átlag körül. A metatarsusok hosszúsága 107,0-122,5 mm, átlagosan 114 mm. A lábközépcsontokból Schramm, Z. módszerével 26 57,1—66,4 cm marmagasság volt számítható. Átlagos nagyságuk 61,1 cm lehetett. 25. Timcsenko, N. G. : (1972) a 13. jegyzetben i. m. 26. Schramm, Z. : Kosci dlugie a wysokosc w klebit u kozy Rozniki Wyzszej Szkoly Rolniczej w Poznaniu - XXXVI. 1967.
