Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1981-1983 (Budapest, 1983)
Matolcsi János: A majacki lelőhely (SZU) állatcsontleletei (az 1978-1979. évi ásatás)
A marmagasság számítására alkalmas két végtagcsont közül a humerus hosszából Haak, D, módszerével 23 61,6 cm marmagasságot számíthattunk, míg a metatarsus hosszából 63,4 cm-t. Ez utóbbi csontból Calkin, V. I. (1961) módszerével 24 72,0 cm-es marmagasságot lehetett megállapítani. A két adatot felfoghatjuk úgyis, hogy a majacki juhok marmagassága 61,6—72,0 cm volt. A végeredmény hasonlít a Közép-Dnyeper mentéről Timcsenko, N. G. (1972) által közzétett 62-72 cm-es marmagassági intervallumhoz. A kecske (Capra aegagrus f. hircus L., 1758) Az elemezhető anyag bősége folytán fogalmat alkothatunk az erdős sztyeppén élő majacki nép kecsketenyésztéséről. A tenyésztés mértékéről az előbbiekben már szóltunk, amikor a kis kérődző állomány 1/3-át kecskenyájakból állónak tételeztük fel. A vidék cserjés-bokros területe kedvező feltételeket nyújtott az igénytelenségéről ismert állatfaj tenyésztéséhez, az állattartóknak mesterséges takarmányról, vagy egyáltalán takarmányellátásról aligha kellett gondoskodniuk. E háziállat hasznosítása nagy mértékben eltért a juhétól. Elsősorban a kecske a majackiak áldozati állata volt. Megítélhetjük ezt a már említett áldozati gödör leletei alapján, mivelhogy a gödörből 155 kecskecsont került elő, vagyis az összes kecskecsontok 91%-a. További következtetés adódik a csontok összetételéből, nevezetesen a koponyák, az elülső és a hátulsó lábközépcsontok (metacarpus, metatarsus), lábujjcsontok (os phalangis I. és II.) következetes ismétlődéséből. A lábvégek (autopodium) csontjai az állatok nyúzásával, a bőr lefejtésével lehetnek kapcsolatosak, amennyiben e száraz csontoknál fogva rángatással segítették elő a bőr kötőszöveteinek elválasztását a test izomzatától. A bőrnek ilyen módon való húzásával, feszítésével kerülhették el annak átvágását, kilyuggatását. A bőr gazdasági jelentősége kitűnik abból, hogy kecskét fiatal korban ritkán vágtak, valószínűleg azért, mert mind a ruházkodás, mind egyéb (tömlőkészítés) célokra a nagyobb bőrfeszület előnyösebben volt felhasználható. Az egyedek életkor szerinti megoszlásából arra is gondolhatunk, hogy a felnőtt állatok nagyobb húshozama szintén fontos gazdasági szempont lehetett. Lássuk az életkori adatokat: juvenilis 4 egyed 17,40% subadultus 3 egyed 13,00% aduitus 15 egyed 65,21% maturus 1 egyed 4,34% Összesen 23 egyed 100,00% Mennyivel más ez az életkori megoszlás, mint amilyet a juhok esetében láttunk! A különbség a két háziállat eltérő tartásáról és hasznosításáról tanúskodik. Az által, hogy a talált csontok nagy többsége kifejlett állatok maradványának bizonyult, módunk volt az állomány kraniológiai jellegzetességeinek részletesebb tanulmá23. Haak, D.: Metrische Untersuchungen an Röhrenknochen bei Deutschen Merinolandschafen und Heidschnucken. München, 1965. 24. Calkin, V. I.: Izmencsivoszty metapodii u ovec. Bjull. MOIP, otgy. biol. 66. 5. 1961.
