Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1981-1983 (Budapest, 1983)
Takács Imre: Földművelésügyi közigazgatásunk és az érdekképviseletek kapcsolatai a tanácsigazgatás létrejöttéig
mert ha érdemlegesen kívánják szolgálni a mezőgazdaság talpraállításának mindennél előbbre való ügyét, az új paraszti mezőgazdaságunk felépítésében részt kellene vállalniuk. Ez a megállapítás arra a felismerésre volt visszavezethető, hogy az 1947. augusztus 1-én életbelépő 3 éves népgazdasági terv sikere a szakszerű előkészítésen, az adottságok részletes ismeretén és gondos mérlegelésén kívül a végrehajtás ellenőrzésén is múlik. A 3 éves népgazdasági terv mezőgazdasági előirányzatai megvalósításához pedig megoldhatatlan feladat lett volna az államigazgatás számára a régi parasztgazdák és az 1945. évi földbirtokreform során földhözjuttatottak gazdálkodásának egyenkénti irányítása és ellenőrzése. Az is köztudott volt, hogy a mezőgazdasági termelés újjáépítése és szükséges fejlesztése úgy biztathat csak kedvező eredménnyel, ha maguk az érdekeltek is résztvesznek a tervek gyakorlati végrehajtásában. Érthető követelése volt tehát a földhözjuttatott parasztságnak, hogy sorsának alakulására maga is tevékeny befolyát gyakorolhasson. Megújhodott mezőgazdaságunkban eleinte hiányzott a más dolgozók szakszervezeteihez hasonló olyan érdekképviselet, amely a mezőgazdaság kívánságait a törvényhozás, a kormány, a közigazgatás és a többi termelési ág felé nyomatékosan kifejezze. így történhetett, hogy azokat a beruházási összegeket, amelyeknek a mezőgazdaság újjáépítését kellett volna szolgálniuk, — bízva a termelési eszközöket is többnyire nélkülöző földhözjuttatottak életerejében —, részben más célokra fordították. Az ipar volt az állami finanszírozás fő területe, annak is elsősorban a háborús gazdálkodás, a jóvátétel és saját újjáépítése során leginkább érintett, valamint az újabb hadfelszerelésben érdekelt ágai. A beruházáspolitikában a népgazdasági erőforrásoknak ipari, ezen belül is főként nehézipari koncentrálása érvényesült. 50 Ennek ésszerű mérsékléséért a földművelésügyi tanácsoknak a mezőgazdasági termelés gyorsabb növeléséhez fűződő közérdekből szavukat a felső szerveknél hallatniuk kellett volna, de ideiglenességük miatt ehhez nem volt meg a közéleti súlyuk. A mezőgazdasági termelés helyreállításához szükséges anyagi eszközök legnagyobb részét az új tulajdonosi és birtokrendben a parasztság szorgalmának, erőfeszítéseinek, a felszabadult paraszti tömegerőnek kellett pótolniuk. Kívánatos lett volna, hogy a földművelésügyi tanácsok szervezete és működése az érdekelt népi elemek széles körű bekapcsolásával lehatoljon a községekig annak érdekében, hogy a dolgozó parasztság testületi szerveivel többé-kevésbé sajátmaga lehessen a mezőgazdasági termelés közvetlen irányítója, hiszen testületi szervezet adhat csak valamely intézménynek érdekképviseleti jelleget. Ugyanakkor célszerű lett volna a földművelésügyi tanácsok hivatali szerveinek teljesebb kiépítéséről is gondoskodni, mert megfelelő adminisztráció nélkül testületi szerv aligha lehet nagyobb munkafeladat megoldására alkalmas. Mindezekre tekintettel az Országos Földművelésügyi Tanács felkérte a kormányt, hogy alkossa meg a hároméves népgazdasági terv mezőgazdasági előirányzatai megvalósításának a községekig menő szervezetét és bocsássa rendelkezésre az ennek fenntartásához szükséges pénzügyi fedezetet. E kívánság realizálására azonban — bízva mezőgazdaságunknak az új érdekeltségi viszonyok közötti szinte példátlan regenerációs képességében - nem került sor. 50. Az 1946. augusztus 1-i pénzügyi stabilizáció (a forint bevezetése) után szélesre nyílt az agrárolló. Ez elégedetlenséghez vezetett a parasztság minden rétegében.
