Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1981-1983 (Budapest, 1983)

Kotlár Károly: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum XIX. századi vadászfegyvereinek rövid fejlődéstörténeti áttekintése

Hozzánk közelebb álló példa is van (9. kép). Ausztria 1867-ben hasonló módon csapózáras puskává alakítja a Lorenz-féle 1856-os elöltöltő hadipuskát. Ennek zárszerkezete felfelé nyílik. 9. Winzl-csapózáras átalakítás A csapózáras puskák már fémhüvelyes egyesített öltényt is „tüzeltek". (A csappantyút is tartalmazták.) Sajnos valamennyi típus többé-kevésbé bizonytalan reteszelésű és így eléggé veszélyes szerszám volt. Egyidejűleg megindul a már eredetileg is hátultöltőnek elgondolt puskák tervezése. Ezeknél is a zárszerkezetek különböző változatai a típusjellemzők. A tömbzárak egyszerű szerkezetükkel, nagy tűzgyorsaságukkal, hamar elterjedtek. Fő alkatrészük a cső végét töltött állapotban lezáró acéltömb, mely töltéskor lemozdul és nyitja a töltőürt. A tömbben helyezkedik el az ütőszeg az egyesített töltény elsütésére. A töltényt kézzel kellett a töltőűrbe betolni, elsütés után már a csőre szerelt kivonó segítségével történt az ürítés. A vadászok, de főképp a testvérsport a céllövők körében a legkedveltebb tömbzáras fegyverek, a körmozgású zármegoldásúak terjedtek el. Alaptípusát 1862-ben Peabody tervezte Amerikában, mely a svájci Martini átalakítása után önfelhúzóssá fejlődött. A 10. képen ezt a tipikus tömbzáras megoldást mutatjuk be a Henry—Martini puskán. Ez a zár lengőmozgású. Jól látható az alsó kar, melynek meghúzódásával lebillen a zár, tölthető a cső, egyidejűleg megfeszül a zárszerkezetbe beépített elsütő szerkezet. A kar előremozgásánál felemelkedik a tömb és zárja a töltőürt. A puska Birminghamben (Anglia) készült 1871-ben, űrmérete 11,5 mm. Mivel külső kakas nélküli a töltött, illetve felhúzott állapotot a lakatlemez oldalán található jelzőnyelv mutatja.