Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1981-1983 (Budapest, 1983)
Vajkai Zsófia: Malomtípusok és a molnár mesterség a XIX. századi Magyarországon II.
a nagy kereskedelmi malmok megjelenésével vált. Az 1295-ből származó legrégibb limitációink nem említik, s az 1427-es limitáció is csak a gabona áráról beszél. Későbbről pedig kifejezett tiltásokról van tudomásunk, akár a molnárcéh, akár más hatósági testület részéről. Később aztán a céh megengedi elszegényedett, vagy megnyomorodott molnármestereknek és legényeknek. A céhek eltörlése után pedig, a molnármesterség szabaddá válása folytán a lisztkereskedés is megengedett lesz, tehát a molnárnak módja lesz foglalkozási körét kiszélesíteni. 87 Azonban ezzel a jogukkal nemigen élnek, továbbra is maradnak a vámőrlésnél, amelyben az őrletők igényei szintén szerepet játszanak. Ugyanis sokáig élteti a hagyományos őrlést a parasztoknak azon kívánsága, hogy saját gabonájából készült lisztjüket kapják vissza, ne pedig cserelisztet. A gőzmalmok nagyüzemi gazdálkodásában ez nem volt teljesíthető, így az őrletők — különösen a kis falvakban — szívesen keresték fel a régi vízimalmokat. A molnár, mint géphez értő ember, sajátos helyet foglal el a paraszti társadalomban, munkahelyével a malommal együtt. XVI. századbeli adataink vannak arra nézve, hogy a malom asylumnak számított. „Tisztelet és megbecsülés övezte a molnárt, mert a kenyérnek való feldolgozásával foglalkozott" — emlékezik vissza egy parasztember arra az időre, mikor még a molnárok saját zászlójuk alatt vonultak a körmenetben. 88 Másrészt viszont a lakott helyektől, „a falu szemétől" távoleső malmokban (főként vízi malmok) sokmindenféle ember megfordult, s a hatóságoknak gyakran akadt tennivalójuk a malmok körül lezajlott események kapcsán. Talán e kettősség okozta, hogy a későbbiekben pedig a molnár alakja beleszövődik — éppen sajátos helyzete és technikai tudása következtében — népünk hiedelemvilágába, a „tudós emberek" sorába lép, az ördöngös kocsis és társai mellé. 89 87. Dér 1914. 1U. 88. Saját gyűjtés 1977. 89. Ld. a hiedelmeket Szendrey 1938. 268., Vajkai 1947. 13. Dömötör 1957. 293., Selmeczi 1967.107.
