Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1981-1983 (Budapest, 1983)
Vajkai Zsófia: Malomtípusok és a molnár mesterség a XIX. századi Magyarországon II.
nyei közé sorolják, hogy helyét változtatni lehet, annak érdekében, hogy megfelelő hajtóerőhöz jusson. Mielőtt ezen malmok ismertetésébe fognánk, szeretnénk ismét Takáts Sándort idézni, aki jellegzetes magyar malmoknak írja le a gátas malmokat. 49 Noha azon nézetével nem érthetünk egyet, miszerint ,Jk malomhelynek jelentősége és értelme tulajdonképpen csak az ilyen malmoknál volt. mivel a gátas-malomnak a helyét változtatni nemigen lehetett." Mint később látni fogjuk, a szabad mozgású hajómalmok esetében is szerepe volt a malomhelynek, és igencsak beleszólt a céh, a város, a hatóságok, s később a vízügyi szakemberek is, hogy hol horgonyozhat le egy-egy malom. Mivel a gátasmalmokból hírmondó sem maradt arra az időre, amit a néprajzi gyűjtés még megragadhatott volna, álljon itt Takáts S. leírása, amit a levéltári anyag tanulmányozása után állított össze. „Nemcsak a hajózást és a halászatot akadályozták, de a vizek szabad folyását is. Némely folyóvizünk medrét a sok gátasmalom annyira elzátonyosította, hogy a körülötte támadt hatalmas mocsárban a folyó igazi medrét felismerni sem lehetett ... A Szamos folyón 1722-ben csupán Szatmár megyében hatvan olyan gátat és zsallót találtak, melyek a folyót egész szélességében átfogták." Azt is leírja, hogy milyen bonyolult volt ezeket megkerülni, s képet alkothatunk, mennyire lassították a folyón való haladást, ha az átkelés 1—1 malomgátnál 4-6 órát jelentett. „A magyar v. gátasmalom szerkezete a víz nagysága s a gátak építési módja szerint többféle volt. Némelyik malomnak a háza a parton volt, a másiké meg a varátával szemben egy-egy hajón állott. Eszerint a gátas- vagy magyar malmok között hajós malmok is akadtak ugyan, de a hajtóerőt is gátnyíláson át kapták kerekekre, így tehát lényegesen különböztek a dunai (német módra készült) malmoktól. A gátak tölgyfából faragott őrkarók vagy fenékkarók leverésével készültek. A karókat berkével egymáshoz fonták, aztán gallyal, ganéjjal és hanttal megtöltötték. Néha felül meg is padolták, amikor is a gátat hidasgátnak nevezték. A hajón álló gátas-malom cöjtit a gátak őrkaróihoz erősítették. Egy-egy derékgátnak elkészítése nagy munkába került. Az ónodi malomról írják pl., hogy az malom gátjára kellett azelőtt 320 ember munkája és 350 szekér gally, hant és ganéj." A hajómalmok évszázadokon át hozzátartoztak a magyar táj képéhez. A lassú szakaszokon, örvénymentes helyeken álltak, s környéküket az őrlési szezonban, mintegy 8 hónapon át benépesítették az őrletők. Télen aztán védett, csendes öblökbe vontatták őket, ahol a jégzajlás nem tehetett kárt bennük. Legtöbb hajómalom a Dunán, a Tiszán és a Dráván volt, de a Maroson és a Vágón is álltak. Múlt századi folyóiratainkat forgatva gyakran találkozunk a hajómalmok leírásával és rajzaival. 50 A cikkek egy része kissé romantikus hangvételben csak a malmok leírását adja. Megszaporodik viszont azok száma, akik az ország haladásával összefüggésben látják a hajómalmok kérdését is. „Itt folyik a roppant Duna, . . . néhány malomkövecskét forgatva: és mégis ha a tél hamar beáll, már a két város (t. i. Buda és Pest V. Zs.) liszt dolgából csaknem kétségbe van esve . . . Szemembe tűntek a budai malmoknak a Dunát csaknem egészen átfogó sorai, s eszembe jutottak azonnal az ó-budai és pesti vízimalmok 49. Takács 1907. b. 120-121. 50. Pl. Vasárnapi Újság 1861. 52-53. 1869. 657-58.
