Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1981-1983 (Budapest, 1983)

Matolcsi János: A majacki lelőhely (SZU) állatcsontleletei (az 1978-1979. évi ásatás)

Reméljük, hogy a részletadatokból a feltárt lelőhelyek és a vizsgálható csontanyag gyarapodása folytán majdan összeáll a Don vidéki állatállomány faj, típus és nagyság szerinti megoszlásának általános képe. I. A LELETEK FAJONKÉNTI MEGOSZLÁSA A két évi ásatás során nagy gonddal begyűjtött 1206 db állatcsont mennyisége nem mondható nagynak, de némileg ellensúlyozza ezt a hátrányt az, hogy a leletegyüttes a terület különböző részein került elő, különböző rendeltetésű és használatú helyeken megőrződött gazdasági és rituális tevékenység maradványaként. Az anyag legnagyobb része, vagyis 83,7%-a a szeliscséből és a gorodiscséből való, s többnyire étkezési maradványnak látszik. Az állatcsontok együttese 13 állatfaj között oszlik meg. Ebből 11 emlősfaj és 2 madárfaj.

4 Ez a meghatározás csak annyiban pontatlan, amennyiben külön veszi számba az azonos fajú vad- és háziállatokat. Márpedig tudjuk, hogy a háziasítás során új fajok nem keletkeztek, hanem mindegyik háziállat ma is ahhoz a törzsfajhoz tartozik, amelyből annak idején háziasítottak. így például a vadsertés és a házisertés egyetlen fajhoz tartozik ugyan, de a gazdasági értékelés szempontjából mégis kénytelenek vagyunk elkülönítve kezelni és külön statisztikai csoportba venni őket. A bemutatott 1. táblázatból kiderül, hogy a csontleletek döntő többsége (93,5%) háziállatokhoz tartozik, ami bizonyítja, hogy a majacki lakosság hústáplálékát elsősorban háziállatok tartása révén szerezte meg. Ehhez képest a vadászat jelentősége elenyésző (6,5%) és nem haladja meg a sportszerű tevékenység kereteit. A jelenség valószínűleg öszszefügg a vidék természeti adottságaival, a vad emlősök számára nem mindig kedvező feltételeivel. Korunkban a terület meglehetősen ritka vadállománya főként a Don-menti galéria erdőkben található, mintahogy a középkorban is bizonyára így lehetett ez. Ha az egyes állatfajok gazdasági súlyát az egyedek száma

5 alapján határozzuk meg, a mi anyagunkban első helyre kétségkívül a kis kérődző állatok kerülnek. De így van ez akkor is, ha a csontok számát vesszük tekintetbe. A juh és a kecske 43,7%-os kiugró számaránya messze felülmúlja bármely más háziállatét. A kis kérődző állatok magas számaránya a sztyeppéi gazdálkodásnak szinte rendszeres velejárója, s egyre több jel mutat arra, hogy e jelenséget egyben a szaltovo-majacki kultúra jellemzőjének is tekinthetjük. Valószínűsítjük ezt a megállapítást Petrenko, A. G. által közzétett volgai bolgár lelőhelyek adatai alapján is.

6 4. A csontanyag feldolgozásában baráti segítséget kaptam az ásatáson szintén résztvevő Dr. Fech' Miklós archeobotanikustól (Keszthely), akinek itt is kifejezem hálás köszönetemet. Segítsége nélkül a munka nem lett volna elvégezhető a rendelkezésünkre álló idő miatt. 5. Az egyedek száma jelen esetben nem az ún. minimális egyedszámot fejezi ki, hanem a csontnagyság és az életkor figyelembe vételével Bökönyi S. módszerével meghatározott valószínűségi egyedszámot jelenti. Lásd : Bökönyi, S. : Novij metod vicsiszlenyija koücsesztvo oszobej zsivotnyh v oszteologicseszkom matériáié iz arhelogicseszkih mesztonahozsgyenyij. Bjull. Moszk. Obscs. Iszp. prirody. otd. biol. 6. 1969. 69-71. 6. Andrejava, E. G. - Petrenko, A. G.: Drevnije mlekopitajuscsie po arheologicseszkim materialam Szrednyego Povolzs ja i Verhnyego Prikam'ja. Iz arheologü Volgo-Kam ja. Kazány. 1976. 137-189.