Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1981-1983 (Budapest, 1983)

Pintér János: A Duna-Tisza közi szőlőterület alakulása a századforduló idején és a két világháború között

A szőlőterület alakulása Nézzük ezek után a szőlők helyzetét. A múlt század utolsó két évtizede a magyarországi szőlő- és bortermelés legtragikusabb időszaka volt. A Nyugat-Európából behurcolt, szőlőn élősködő gyökértetű, a filoxéra iszonyú károkat okozott, különösen a hegyvidéki szőlőket tarolta le, és történelmi borvidékeink legértékesebb, legnemesebb szőlői pusztultak el. A filoxérát 1875-ben Pancsován fedezték fel, kezdetben nem tulajdonítva neki komoly jelentőséget. De mikor kiderült, hogy terjedésének nem sikerül gátat vetni, megszülettek az első intézkedések. Ezek kapcsolódtak a hasonló külföldi kezdeményezésekhez, hiszen Nyugat-Európában ekkor már óriási szőlőterületeken pusztított a filoxéra. A szervezett védekezés irányítói az Országos Filoxéra Bizottság, a Borászati Kormánybiztosság, az Országos Filoxéra Kísérleti Állomás, a végrehajtás vezetői a megyei filoxéra bizottságok voltak.

7 A kártevő elleni védekezésnek négy módját jelölték meg. Az első a szénkénegezés alkalmazása, a második a vízzel való elárasztás, a harmadik az amerikai fajták termesztése, és végül a filoxéramentes homoktalajok beültetése volt. Az első mód körülményes, lassú és drága volt. A második megoldás szintén nehézkesnek mutatkozott, és nem mindenhol lehetett alkalmazni. Az amerikai vesszők ellenállónak bizonyultak ugyan, de silány bort adtak, és csak oltványként voltak használhatók. Az ellenálló (immúnis) homokon viszont valamennyi fajta termeszthető volt. Az 1877-ben Lausanne-ban megtartott nemzetközi filoxéra kongresszus — amelyen magyar küldöttek is részt vettek - mint a kártevő elleni védekezés egyik módját ajánlotta ,,a szőlőnek homokkal való borítását"

8 Az Országos Filoxéra Bizottság 1879-ben hozott határozatában kimondta, hogy „a szőlőtermelőknek ajánlják a tövek elhomokosítását".

9 A külföldi, elsősorban franciaországi példák nyomán a figyelem hazánkban is a homokterületek, elsősorban a Duna—Tisza köze felé fordult. Mindez azért, mert bebizonyosodott, hogy a legalább 759^os kvarc tartalmú homoktalajban a filoxéra nem él meg, illetve ha oda is kerül, elpusztul, mivel a könnyen omló homokban nem tud vándorolni, petéket lerakni. A homoki szőlőtelepítés jelentőségét az is aláhúzta, hogy ezáltal nagy kiterjedésű futóhomok területek megkötésére is lehetőség nyílott. A homokon való szőlőtelepítés korántsem volt új dolog Magyarországon, hiszen évszázadok óta foglalkoztak vele, de a szakszerűtlenül kezelt szőlők gyenge minőségű borokat adtak. Évszázados szokások konzerválódtak a kezdetleges és elmaradott művelési módokban. Szükségszerűen jelentkezett egy mintatelep létesítésének igénye, ahol a korszerű szőlőművelést bemutatják, és azt vizsgálják, hogyan viselkednek az egyes más vidékekről való szőlőfajták a homoki körülmények között. A 200 holdas mintatelepet Kecskemét határában hozták létre Miklós Gyula borászati kormánybiztos kezdeményezésére 1883-ban, majd egy esztendő múltán - az ünnepélyes felavatás során - „Miklóstelep"-nek nevezték el. A telep érdemei nagyok, történelmi borvidékeink régi szőlőfajtái itt vészelték át a filoxéra pusztítását, alapjául szolgálva későbbi újjátelepítésüknek. Miklóstelep ezenkívül még egy feladatnak tett eleget: az ország minden tája felé szét7. O.L. FIK. K. 168. 166. cs. 1881-5-137 10.979/881. 8. O.L. FIK. K. 168. 154.cs. 1877-5-55 18.617/877 9. O.L. FIK. K. 168. 161. cs. 1879-5-725 26.221/879.