Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1981-1983 (Budapest, 1983)
Für Lajos: A zöldségtermesztő tanyák kialakulása
sem vált a tanya kertulturás tanyává, hiszen a gazdálkodás jellegét nem a zöldségfélék termesztése határozta meg. S ami ennél is fontosabb: ekkor még sem a tanyák gyorsabb, sem a zöldségfélék lassúbb térhódítása nem hatottak kölcsönösen és serkentőleg egymásra. Ám a tanyarendszernek a városhoz közel eső övezeteiben egyik-másik zöldségféle termesztése már a korai időkben is meghaladta az átlagot. A kecskeméti zöldségtermelés történeti útját is felvázoló néprajzos megállapította, hogy a városkörüU kertekben s a szőlők közti kiskertekben a XVIII. és XIX. század fordulójától jelentősebb mennyiségben termesztettek káposztát, salátát és egyéb konyhakerti növényeket. 13 A kecskeméti példában első pillanatra az a legmeglepőbb, hogy a zöldségfélék átlagon felüli termesztése — a várost észak felől övező félkörívben - ott kezdődött el s a következő század fordulóján ott terebélyesedett ki, ahol korábban a zárt szőlőskertek helyezkedtek el. Ott tehát, ahonnan a tanyásodás nyomán a zárt szőlőskertek fokozatos fellazulása, majd felszámolódásával a szőlőkultúra is elindult határt hódító útjára. Képletesen szólva azt is mondhatnánk, hogy a kifelé húzódó belterjes (szőlő) kultúra helyére egy még belterjesebb kultúra termesztése lépett. Ebben persze nagyon is reális tényezők munkáltak. A szántóföldi zöldségtermelés, állapították meg az 1920-as években, főként a Csáktornya, Talfája, Úrihegy, Öreghegy, Vacsi- és Budai-hegy nevű dűlőkben — mint a helynevek is mutatják: csakugyan a hajdani szőlőskertek helyén - honosodott meg. 14 Ott, ahol a város legjobb földjei, a barnás televénnyel kevert agyagos homok és homokos talajféleségek találhatók. A talajadottságok kedvező volta mellett nyilván volt szerepe annak is, hogy a földek közel estek a városhoz, annak piacához, majd vasútállomásához, ami a gyors szállítást-értékesítés szempontjából távolról sem lehetett közömbös. A várossal — írta a településföldrajzos — szerkezetileg is mindjobban összeépülő, kívülről nézve a tanyarendszer belső, belülről nézve pedig a várost körbefogó kertségnek mintegy a külső övezetében kezdődött, majd szélesedett ki a zöldségtermelés. 15 A kecskemétihez hasonló folyamatok indultak el a tanyarendszerű kertészeti termelésben ugyancsak szerepet vivő Nagykőrösön is. A szőlőskertek körül már a XIX. század első felében a gyümölcs mellett jelentős mértékben termesztettek zöldségféléket is, elsősorban uborkát és káposztát. 16 Volt úgy, hogy egy-egy fő szezonban naponta 50—60 uborkával roskadásig rakott szekér hagyta el a várost, de szállították eladásra 13. Boross Marietta, 1963. 202-203.p. 14. BKmL. Kecskemét városi ir. Vegyes ir. Wolf István: Kecskemét város monográfiája. 1926. A kataszteri felmérések során, írja forrásunk, ezeket a földeket éppen kiváló termőképességük miatt az I— III. osztályokba sorolták. Az utóbbi körülményre utal Boross Marietta is, noha azzal a megállapításával, hogy az említett ,,hegyek"-ben a szőlők mintegy maguktól „kipusztultak", az elmondottak alapján nem érthetünk egyet. Boross Marietta, 1963, 208.p. 15. Lettrich Edit, 1968. 32.p. 16. A káposzta nagyobb mérvű termesztése persze nem sajátosan Duna-Tisza-közi, még kevésbé a tanyarendszerű termelés velejárója volt. Tudjuk, hogy a különálló káposztás kert (hortus caulium) az ország majd minden táján már a középkorban igen gyakran szerepelt a jobbágytelek tartozékaként, ha térbelileg attól elkülönült is. Szabó István, 1969. 46.p. A XVIII-XIX. században pedig, ahol arra a talaj- és éghajlati viszonyok megfelelőek voltak, szinte valamennyi jobbágyfalu határában termesztették, rendszerint a falvakhoz közel eső, a határból külön kihasított, vagy abból elkerített (innen a káposztás „kert" elnevezés) földdarabkákon. Ezek a „káposztás kertek" továbbra is szerves részét alkották a jobbágy teleknek, s abból ki-ki többnyire telekhányadának megfelelő mértékben részesedett.
