Für Lajos szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1981-1983 (Budapest, 1983)

P. Erményi Magdolna: Gyümölcstermesztés a nagyuradalmakon a XVIII. században

A „Sóska Fákról" (sok esetben Fái sóska, vagy vadsom néven szerepel, nem más mint a sóskaborbolya, Berberis vulgaris) gyakran szerepel a főúri gyümölcsösökben, főleg a Felvidéken, ahol természetes előfordulása ritka. Gyümölcséből többnyire bort készítettek, amelyet különböző betegségek gyógyszerelésére is alkalmaztak. A sültek mellé savanyúságnak is használták a bogyókat, leveléből salátát készítettek. Gyümölcsét tartósítva télre is eltették. A Kökény ritkán szerepelt a gyümölcsösök leírásai között. Lapispatakon (Sáros megye) 1723-ban négy kertről tesz említést az összeíró ,, . . . az négy Kertekh Alma Fa vagyon 25, Körtvély Fa 7, Kökény Fa 21 ".

41 A kökény főleg gyógyszerként került felhasználásra. Veszelszky A. ismerteti a pirított kökényt, melyet maga is evett. Tudomása szerint főleg Zala megyében a nyúlós borokat kezelték éretlen gyümölcsével.

42 Erdélyben gróf Bánffy György Gyalui vártartományában is több helység urbáriuma és inventáriuma tartalmaz gyümölcsösökről leírást. Gyalu (Kolozs megye) a XVIII. század elején mezőváros, a Bánffy család székhelye. Az 1727-ben keletkezett inventárium szerint a gyalui várban „vagyon az udvarnak hátulsó részén dél felől egy jó tágas veteményes Kert, melly körös környül valamennyire lészás gyámolos: gyöngélkedő Sövény kerttel van körül véve, találtattak benne Kózbor nevű Szilva fák Nro 24, Beszterczei Szilva fák Nro 85, medgy fák Nro 173, búzával érő Körtvély fa Nro 3. . . Köszméte fa sok, Sóska fa is elég".

43 A kosbor szilva neve már 1621-ben is előfordult Kolozs megyében Burjánosóbudán, ahol „Kóósboros szilva" néven említik.

44 Nevét valószínűleg az egyszikűek osztályába tartozó Orchis (kosbor) nemzetséghez tartozó virágok színéről kapta. Ezeknek színe többnyire sötétlila, sötétbíbor. Esetleg a kosbor-félék tojásdad alakú gyökérgumójának formájához hasonlított a szilva alakja. A Kosbor félék gyökérgumóját a népi gyógyászatban használták. Az adatok alapján feltételezhetjüK, hogy aránylag kis területen ismert tájfajtáról van szó. A besztercei szilva az egyik legelterjedtebb és korán megkülönböztetett fajta, mely aszalásra, lekvár és pálinka készítésére egyaránt alkalmas. Lippai leírása szerint „közönségesen a Szilva-fa két féle; aki magátul nő; és kit oltanak. Ezek közzül első helyet foglal magának a Besztercei avagy magvaváló kék Szilva: öreg hosszúkás, á kit az Authorok Magyar-országi Szilvának hívnak, azért hogy Magyarországban leg-job, és egésségessebb; s édesebb terem".

45 A XVIII. században különböző okiratokban gyakran találkozunk nevével. A búzával érő körte már a XVII. században ismert gyümölcs. „Búzával érő á vagy zöld muskatal, hosszúkás körtvély, jó édes, leves is."

46 A somot többnyire csak sövényként ültették. Későn ősszel érő gyümölcsét nyersen, esetleg aszalva fogyasztották. Az éretlen gyümölcsét ecetben, sültek mellé tálalták. Ecetet, gyógyszert készítettek belőle. Kemény fáját szerszámnyelek készítésére használták. A berkenye is előfordult a kertekben, de nagyon ritkán. Gyümölcse inkább a kert díszítését szolgálta, esetleg gyógyszerként használták fel. 41. Kit. P. 397. 357. kötet 42. Veszelszky A. 1798. 361. 43. JakóZs. 1944. 248. 44. Szabó T. A. 1975. I. 846 45. Lippai J. 1667.01. 177. 46. Lippai J. 1667. HL 151.