Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1978-1980 (Budapest, 1981)

P. Hartyányi Borbála - Sz. Máthé Márta: A Berettyóújfalu-Szilhalom-i későneolitikus lakótelep 1976-ban feltárt növényleletei

A BERETTYÓÚJFALU-SZILHALOM-I KESÖNEOLITIKUS LAKÓTELEP 1976-BAN FELTÁRT NÖVENYLELETEI P. HARTYÁNYI BORBÁLA-SZ. MÁTHÉ MÁRTA Magyarország délkeleti részén, a berettyóújfalui (Hajdú-Bihar megye) Szilhalom teli-szondázó ásatását Sz. Máthé Márta 1976-ban kezdte meg a Berettyóvölgyi teli-kutató program keretében. A folyóvölgyben és környékén meglehetősen sűrűn található településcsoportok központjai a hosszas egyhelyben élés következtében réteges teleppé magasodtak, amelyek feltételezéseink szerint erődítettek lehettek. Ezen olyan egyszerű védelmi rendszert kell érteni, amelyet a terület szövevényes vízhálózata tett lehetővé, ahol kevés földmunkával szigetté alakíthattak ki egy-egy kiemelkedő dombhátat. Ezeknek a dombhátaknak legkorábbi, feltételezett megerődítése az újkőkor kései, legfiatalabb szakaszában, (1. sz. térkép) a tiszai-herpályi-csőszhalmi kultúra életének idejében történhetett, amikor a vidéket a szintén Berettyóújfalu határához tartozó Herpály lelőhelyről elnevezett herpályi csoport népesítette be. A szondázó ásatások eredményei azonban azt mutatták, hogy az újkőkori rétegek felett minden esetben fiatalabb rétegek is feküdtek, ugyanis a korai bronzkorvégi ottományi kultúra, valamint a középső bronzkori gyulavarsándi csoport népe szívesen települt az egykori erődített helyekre, sokszor újraépítve, megerősítve a védelmi berendezést. Szilhalmon is így történt. A szondázó ásatással az volt a legfontosabb célunk, hogy elkülönítsük egymástól a települési rétegeket és ezzel meghatározzuk a település időrendjét. Mivel viszonylag kisméretű, 40 m

2-es felületen vághattuk át a rétegeket, az egyes települési objektumok megfigyelésére nagyon szűk lehetőség kínálkozott. Az első (felső) három réteg a középső bronzkori gyulavarsándi csoport régibb szakaszának idejéből való padlószinteket és leletanyagot tartalmazott. Alatta megtaláltuk a korai rézkori tiszapolgári kultúra nyomait, mégpedig egy nagy, vörösre égett omladék réteggel borított edénycsoportot. A pásztorkodó életmódot folytató tiszapolgári kultúra jelenléte nem törvényszerű a halmon, alkalmi szálláshelyről lehetett szó ez esetben, nem állandó megtelepülésről, mint az újkőkori, majd bronzkori, váltó gazdálkodású s földművelést folytató népek esetében. - 140 cm mélységben elértük az 1. neolitikus szintet (réteget), ahol a magleletek első csoportja előkerült (9/1976. ltsz.). A magok lelőhelye nem köthető objektumhoz, egy meghatározhatatlan méretű agyag padlószinten feküdtek. - 153 cm mélységben, az 1. szintbe ásott gödörben voltak a 7/1976. ltsz. magleletek, vegyes törmelékföldben, a herpályi csoport cserepei között.