Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1978-1980 (Budapest, 1981)
Várhidy Imre: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum hazai éremgyűjteményének legszebb darabjai
tak. Ilyen színű robotjegyet Göhl nem említ, holott sokféle színű és színárnyalatú üvegrobotjegyet írt le tanulmányában. A következő, egy félbevágott kézi robotjegy, amelynél a sarló pengéjének belső szegélye sokkal jobban kimunkált, mint az egész üvegrobotjegynek ugyancsak a hátoldalán elhelyezett sarló pengéje. Ebből arra lehet következtetni, hogy a robotjegy készítői a készítésnél több formát is használhattak, vagy ha csak egy formát használtak, esetleg többször cserélték a már elhasznált formát. Felvetődik a kérdés, hogy ki volt ezeknek a robotjegyeknek a készítője. Az üvegrobotjegyek felhasználását - az előlapon található C A (Comes Aspremont) betűjelzések alapján Aspremont Ferdinánd Gobert-nek tulajdonítják, aki a Sáros megyei makoviczi uradalom tulajdonosa volt. Ezeket az egész vagy meleg állapotban kettévágott (felezett) üvegrobotjegyeket az uradalmi jobbágyok kapták a kötelező robot teljesítéséért. A jobbágy ezekkel igazolta az uradalmi tisztviselőnek a rá eső igás vagy kézi egész-, illetve félnapi robotmunka elvégzését. A makoviczi uradalom robotjegyei azért készültek üvegből, mert az uradalom területén és környékén sok üveghuta működött. Göhl Ödön szerint ezeket az üvegrobotjegyeket a sztebniki üveghutában készítették nemcsak színes, hanem átlátszó, színtelen üvegből is. A bárcákról szólva megállapítható, hogy maga a ,,bárca" szó pénzértékű jegyet jelentett, vagyis mint Üyen helyettesítője lehetett a pénznek. A bárcák közül a Budapesti Központi Általános Tejcsarnok Részvénytársaság bárcáját közlöm elsőnek, amely a korábbi Budapesti Központi Tejcsarnok Szövetkezet tevékenységének folytatójaként 1916-1942-ig működött. 39 Ezt a rézből készült üvegbetétjegyet a részvénytársaság 46-os számú fióküzlete adta a tejet vásárlóknak üvegenként egy-egy darabot azzal, hogy a vásárló az üres üveg visszaváltásakor köteles volt a rézbetétjegyet az üzletben leadni, ezután kaphatta csak vissza a betétdíjat. A felszabadulást követő mezőgazdasági üzemi bárcák egyik típusát képviseli az ikrényi ,,Vörös Hajnal" Állami Gazdaság bárcája. Ezek a bárcák az 50-es években készültek és ezekből a gazdaság időszaki munkásai kaptak munkába lépésük alkalmával egy-egy darabot. A gazdaságnak a megalakulást követő első években még nem volt étkezőhelyisége és az időszaki dolgozók ezekért a bárcákért tányért, villát és kanalat kaptak az üzemi konyhától. Az előlapon található T betű a tányér, a V betű a villa és a K betű pedig a kanál átvételére jogosította fel az érme bemutatóját. így az üzemi étkezőhelyiség felépítéséig a gazdaság ezekkel a bárcákkal számoltatta el időszaki dolgozóit a gazdasági tulajdonban levő felszerelésekről. 40 Az élelmiszeripar ágazatai közül a baromfiiparnak és a söriparnak voltak, Ületve vannak bárcái. A baromfiipari bárcákról Pávó Elemér közölt először rajzot, „Az Érem" 1958. XIV. évfolyam 10. számában, de az általa itt közölt 5 filléres bárcának színét barna-feketének jelöli, ez viszont színösszetételben a Múzeum gyűjteményében található bárca színétől eltérő, mert a Múzeum bárcája lüa és halványzöld színű. Ennek a bárcának az elnevezése, az 1950-es években történt használata idején „Forint-filléres tantusz" volt, 39. Tejközpont helyett tejüzlet. PH. 1916. VIII. 13. 40. Gáncs Kálmán igazgató közlése.
