Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1978-1980 (Budapest, 1981)
Varga Júlia: Magyarország állattenyésztése az 1873. évi bécsi világkiállításon
Selyemiparunk bemutatásában mindössze 8 kiállítónk szerepelt, ők nyersselymet, selyemkelmét és selyemfonalat állítottak ki, szép tárgyaik azonban inkább a műkedvelés, mint az ipar jellegét viselték magukon. Figyelemre méltó az is, hogy az évtizedekkel előbb Pesten 1842-ben tartott első magyar iparműkiállításon 11, az 1843-ban tartott második iparműkiállításon 20 és az 1846-ban tartott harmadik iparműkiállításon még 33 volt a nyersselyem kiállítóinak száma, közöttük több selyemtenyésztő egyesület és nagyobb selyemfonóda tulajdonosa. Mintaistálló A látogatók érdeklődéssel szemlélték azokat a szebbnél szebb gazdasági épületeket is, amelyek a bécsi világkiállítás mezőgazdasági és földművelési osztályát oly látványossá tették. Ezek között az épületek között is feltűnt az a valóban mintaszerűen berendezett istálló, amelyet Pittel báró állított ki, s amelynek építési rendszere a gazdasági építkezési módnak új irányt adott. A kiállítás keleti részében áUó egyik földszintes épületről aligha tételezték volna fel, hogy nem emberek, hanem barmok számára készült. Az épület teteje távolról úgy csillogott, mintha finom palával lett volna bevonva, holott csak portlandcementből készült cserepek fedték, amelyek nyersanyagát közönséges homok szolgáltatta. A téglákat ott helyben Bécsben vetették a szászországi Bernhardi E. módszere szerint, s az épület elkészítése három hétnél nem vett több időt igénybe. A mintaisálló három részre különült el, mégpedig lovak, szarvasmarhák és sertések számára. A portlandcementtel fedett hidlás, a szép kockalapok, amelyek a falakat borították, könnyűszerrel voltak tisztántarthatók, ami már magában véve is elég ajánlás volt arra, hogy a gazdasági épületekhez, főként az istállókhoz üyen anyagot alkalmazzanak. A ló- és marhajászlak simára csiszolt márványdarabokból példaszerűen készültek. Az egész mintaistálló a lehető legcélszerűbben, tetszetősen volt berendezve, s szellőztetése szintén sikerültnek volt mondható. A kor riportere így fejezte be a mintaistálló ismertetését: „Vajha honi nagyobb gazdászaink kellő figyelemre méltatnák e ritka tökélyü gazdasági épületet, s igyekeznének azt itt Magyarországon is mielőbb meghonosítani!"
