Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1978-1980 (Budapest, 1981)
Varga Júlia: Magyarország állattenyésztése az 1873. évi bécsi világkiállításon
Schwarz báró Okányból egy csapat — a körmösdi és a berekböszörményi gulyából származó — marhát állított ki, de ezek érmet nem kaptak. Szép volt még Sennyei Lajos báró kiállítása, különösen a 850. számú tehén. Zichy N. János gróf 883. számú tehene ugyancsak a legszebbek közé tartozott. Wodianer Mór báró, Wenckheim Frigyes gróf és Appel Gusztáv részint sovány, részint hízott ökröket mutatott be, ezeket díjazták is. Alig volt Nyugat-Európában szarvasmarha-fajta, amellyel meg ne kísérelték volna a magyar marhát keresztezni, de ez rendszerint rontott a leszármazott állaton. Éppen ezért újdonság volt a Forster János tenyésztő által ajánlott keresztezés. Forster eljárását Neumayer J. bécsi mészáros is igazolta. Szerinte a primigenius eredetű magyar marhának a frontosusszal való keresztezése előnyösen hatott a hízékonyságra. Neumayer J. hat magyar erdélyi és berni keresztezésből származó hétéves fehér ökröt állított ki, melyek páronként tíz hónapig tartó hizlalás után 45, 46,5 és 47 bécsi mázsa súlyúak voltak. A kiállító nyilatkozata szerint az ökrök átlagsúlya eredetileg páronként 3010 font volt, a hizlalás végén pedig 4622 font lett. Ez, valamint Forster János fajtakeresztezési eredményei bebizonyították a fél vérek jó hízékonyságát. Bivalyokat csak hazánk állított ki, mégpedig Erdélyből hat, a Dunántúlról egy kiállítónk, Schuster József Brassóból feltűnést keltve, két fehér bivalytehenet küldött a kiállításra. A keszthelyi gazdasági tanintézetből Engelbrecht tanár hízott bivalyokból hat darabot mutatott be. A Bécsbe sereglett nyugati látogatók érdeklődéssel nézték ezeket a náluk ismeretlen állatokat. A bécsi első időszaki állattárlaton olyan igásbarmokat állítottak ki, amelyek 15 éves korukban is még jól jármolhatók voltak. Ilyeneket nem mutatott be más, csak Magyarország. Ezeket Wenckheim Frigyes báró állította ki. Juhok Amíg a szarvasmarha kiállításnál az állások ellen alapos kifogást hangoztattak a látogatók, addig a juhkiállításnál a ketrecek berendezése és hozzáférhetősége mindenkit kielégített. Jogosan kifogásolták viszont sokan, hogy a juhok mellé rendelt állatgondozók eltávoztak a helyükről, s ezzel sokszor lehetetlenné tették a juhok tüzetesebb megtekintését. Pedig nem gyakran kínálkozott olyan alkalom, hogy a gazdák az Európában tenyésztett szinte valamennyi juhfajtával megismerkedhessenek. A bécsi kiáUításon rendezett állattárlaton számszerűen a juhokat ülette az oroszlánrész; 137 kiállító több mint 1500 juhot mutatott be. A 137 kiállító között 6 olasz, 10 angol, 5 francia, 43 német, 31 osztrák és 42 magyar tenyésztő volt. Hazánkban a bécsi világkiáUítás idején a tenyésztők a juhok osztályozásának azt a rendszerét ismerték, amelyet a gyapjúkereskedelem használt. Eszerint a juhok nemezes, fényes és fürtös gyapjút termelő fajtákba voltak sorolhatók. Az angol fénygyapjas húsjuh csoportban rövid és hosszú gyapjasokat különböztettek meg. Közöttük mint átmenetiek szerepeltek az oxfordshiredownoW. Szép fényű és kiváló hosszúságú gyapjúja miatt becsült volt a lincoln juh. Magyar szempontból ez azért érdemelt kiemelést, mert Erdélyben vele sikeres keresztezéseket végeztek. Magyarország két csoportba tartozó juhaival, összesen 431 darabbal szerepelt az 1873. évi bécsi világkiállításon, éspedig nemezes gyapjút termelőkkel és merinókkal.
