Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1978-1980 (Budapest, 1981)

Vajkai Zsófia: Malomtípusok és a molnár mesterség a XIX. századi Magyarországon. I.

napi 20-30 kg-t le tudott nyúzni. Ilyenkor le szokták állítani a szitákat, s csak parasztra őröltek, akkor a teljesítmény felment a duplájára. A viharos szél is ellenség volt. Alig volt malom, amelyet 1 — 1 molnár életében a vihar néhányszor össze ne tört volna. „Benn akárhogy volt, de a molnár szemének kinn kellett lenni, mert egy-egy váratlan széllökés, hirtelen fordulat, nemcsak hogy a lisztet égette el, de összetörhette az egész hajtószerkezetet." — írja Nagy Czirok L.

39 Alszél, felszél, dunaiszél -ezekkel nem volt baj. De a bogdánszél össze-vissza fújt, szaggatta a vitorlát. Kínlódó széllel alig lehetett őrölni. A sáfárján vagy tátorján szél már vihar. A zamankós zivatart hozott. A gonosz, goromba, kölletlen és a gyilkos szél mind csak bajt hoztak a molnárnak. Szélmalom és szárazmalom kapcsolata Mivel egyazon helyen a legtöbbször szél- és szárazmalmok is álltak, meg kell néznünk, hogyan oszlott el köztük az őrlető közönség. A szárazmolnár, ha „törekvős" volt, állított magának szélmalmot is. Ilyenkor az őrlető megmondta, melyiket választja. A vám egyforma volt. Szerették azt csinálni, hogy egy kis részt lehúztak a szárazmalomban, a nagyját pedig otthagyták a szélmalomban, hogy ráér. Féltették a lovukat a szárazmalomban, ha meg a szárazmolnár lovat is tartott, a vámot terményben, a Jórészt" pénzben kérte. (Ez vékánként 10-12 kr. volt.) A szegények, meg akinek lova nem volt, a szélmalmot pártolták, mert ott nem volt ,Jórész". Aki szép lisztet akart — pl. ünnepre — az a szárazmalomba ment, mert annak egyenletes szép lisztje volt. A szélmalom meg nem adott egyforma lisztet, mert ha nagy szél kerekedett, a be tüzesedett kövektől megbarnult a liszt is. A molnárokra nézve ez azt jelentette, hogy a szárazmolnárnak állandóan, folyamatosan volt munkája, így nem ért rá földműveléssel foglalkozni. Szabadidejében ácsmunkát, malomépítést és javítást váüalt. Nyugodtan ott is hagyhatta malmát a családra, a felügyeletet egy gyerek is el tudta látni, a ló hajtást meg szórakozásból is elváUalták a szomszéd gyerekek. A szélmolnárnak nem volt üyen nyugodt élete. Résen kellett lennie a viharok miatt, ha meg jó szél volt, megáüas nélkül dolgozhatott, ha keresni akart. Szélcsendben pedig nem keresett a malommal semmit, ügy próbáltak a szélmolnárok több őrletőt magukhoz csábítani, hogy sűrűbbre vájták a követ, így kevesebb lett a korpa, több a liszt, „tetézett zsákkal adtak a parasztoknak". Voltak aztán a „főkapi" malmok, ahova több száraz és szélmalmot elkerülve vitték a gabonát. Két malom közül mindig azt választották, ahol ügyesebb volt a molnár, melynek jobb híre kelt. A szárazmalom Állati erővel hajtott malmok. Az emberi erőt már a rómaiak helyettesítették áUati vonóerővel. Közismertek a Pompeji ásatások során feltárt pékműhelyhez tartozó, szamárforgatta malmok. 39. Nagy Czirok L. 1915. 20.