Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1978-1980 (Budapest, 1981)

Urbán László: A paraszti állattartás rendszerének felbomlása az első négy termelőszövetkezeti városban

Az épülő silók megtöltésére az első egy-két évben még elég silókukoricát termeltek, később azonban már őszi kukoricaszár, sőt napraforgószár is belekerült. Sok panasz me­rült fel a silótakarmányok nem megfelelő kezelésével kapcsolatban is. Előfordult, hogy mire etetésre került a siló, már romlott volt. A takarmányozás szempontjából a legnehezebb év 1952 volt, amikor az aszályos időjárás következtében a helyzet nagyon súlyossá vált, annyira, hogy az állomány fejlesz­tést gyakorlatilag lehetetlenné tette. 1953-tól részben a jobb időjárási viszonyok, rész­ben a valamelyest kedvezőbbé váló közgazdasági feltételek hatására előrelépés történt. Az 1955. évi jó növénytermelési eredmények hatására Túrkevén még azt is sikerült elérni, hogy a tsz-ek takarmánykészlete „okszerű takarmányozás" mellett elég legyen. 105 Az öt­venes-hatvanas évek fordulóján sorra kerülő újabb gyorsütemű állományfejlesztés idő­szakában azonban ismét jellemzővé vált a takarmány hiány, ami lényegében csak a nagy­üzemi jellegű állattenyésztés megvalósításával, az új takarmányozási módszerek beveze­tésével szűnt meg. A takarmányhiány felszámolásával sem tért azonban vissza a hagyomá­nyos értelemben vett takarmány önellátás. Összegzés Summázatként megállapíthatjuk, hogy Karcag, Kisújszállás, Mezőtúr és Túrkeve mezőgazdaságában, s azon belül állattenyésztésében a gyors ütemű kollektivizálás nyomán mélyreható változások következtek be, amelyek — különösen az első években - sok nehézséget is okoztak. A hagyományos gazdálkodás egyes elemei gyorsan eltűntek, mások hosszabb ideig tovább éltek. A paraszti termelés rendszere azonban — mint egész - a nagy­üzemi keretek kialakulásával széthullott. Az első négy termelőszövetkezeti városban ez anélkül történt meg, hogy a nagyüzemi jeUegű termelés személyi és tárgyi feltételei kellő­képpen biztosítva lettek volna. így az az eredmény, amelynek érdekében végső soron a mezőgazdaság szocialista átszervezésének meg kellett történnie, csak egy későbbi fejlődési szakaszban realizálódhatott. 105. SZML TVTVB Mg. o. 14/1956

Next

/
Oldalképek
Tartalom