Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1978-1980 (Budapest, 1981)

Urbán László: A paraszti állattartás rendszerének felbomlása az első négy termelőszövetkezeti városban

ben — tekintettel az állatállomány igen kicsi létszámára — ez még nem jelentett különösebb nehézséget, sőt esetenként még kihasználatlan legelők is voltak.

88 Az állattenyésztés bővítésére irányuló intézkedések, a jószágok számának — kellő mennyiségű takarmánnyal meg nem alapozott — növelése azonban mind élesebben vetette fel a legeltetés szerepének kérdését. Ennek fokozására a nagyüzemi keretek között már jószerével csak a legelők kihasználásának fokozásával volt mód, hiszen a paraszti gazdálkodásban szokásos szórványlegeltetés lehetősége a közös állatállomány számára már természetszerűleg nem volt adott, de a szántási előírások miatt a tarlólegeltetésre sem nyílt sok alkalom. A szövetkezeti kezelésbe került legelők területe viszont 1949-5l-ben számottevően csökkent a rizstermelés és egyéb — sok esetben az adott területen eredményesen nem is folytatható - szántóföldi termelés céljából történt feltörés miatt. így a legeltetés lehetőségei erősen leszűkültek, ami sok nehézséget okozott. Különösen súlyos helyzet alakult ki 1952-ben, amikor a rossz időjárási viszonyok következtében még a szokásosnál is kevésbé tudta tehermentesíteni a legeltetés a szinte katasztrofálissá vált takarmányellátást. Ennek nyomán intézkedések történtek a termelőszövetkezeti legelőgazdálkodás fejlesztésére. 1953-tól növekedni kezdett a szövetkezetek legelőterülete. Ennek egyik fő forrása a legeltetési bizottságok kezelésében levő földek részükre történt átadása. Túrkevén 1953 elején a Vörös Csillag tsz 700, a Harcos tsz 600, a Táncsics és a Farkas Mihály tsz 500—500 kh-t vett át.

89 Kisújszálláson a Petőfi és a Táncsics tsz 236 kh-t kapott együttesen a legeltetési bizottságtól.

90 A legelőterületek másik fő növelési forrása a korábban feltört részek visszagyepesítése volt. Ennek méreteire jellemző, hogy a túrkevei Harcos tsz 1956 tavaszán 206 kh-ra kért művelési ág változtatási engedélyt, hogy az újra legelő lehessen.

91 Az ötvenes évek közepetájára kezdett javulni a legelőgazdálkodás is. Tért hódított a legelőöntözés, sőt Túrkevén 1955 elején már a legelők trágyázására is határozat született.

92 Ezek a jelenségek már a későbbi, a hatvanas években kibontakozó, minőségileg újat hozó szakasz előzményeit jelentették. 7. A takarmány önellátás megszűnése A tájegység gazdáinak állattenyésztését, takarmányozási szokásait - mint egész gazdálkodását - igen nagy takarékosság jellemezte. A szántóföldi takarmányok gondos betakarítása és tárolása általános volt. Emellett kaszálták a legelők egy részét és — ha dúsan nőtt rajta a fű - alkalmanként a tarlókat is'. A nagyjószágok teleltetésénél a kukoricaszárat, töreket, árpa- és zabszalmát is hasznosították. A sertéstenyésztésben a kuko88. Az 1949.június 23-i jelentés szerint a mezőtúri 6. sz. tszcs-nek 129 kh legelője volt „teljesen kihasználatlanul, miután csak leginkább legelőnek alkalmas, dc birkája a csoportnak nincs" UMKL FM Tsz. Főo. 7551(Mc-66)1949 89. SZML TVTVB Mg. o. 115/1953. 90. Mihályfalvy István: A kisújszállási termelőszövetkezeti legelők öntözése. Jk 1956/4. 159. 91. SZML TVTVB Mg. o. 626/1956 92. Uo. 1 15/1953