Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1978-1980 (Budapest, 1981)

Urbán László: A paraszti állattartás rendszerének felbomlása az első négy termelőszövetkezeti városban

5. A két főágazat kapcsolatának módosulása A mezőgazdaság két főágazata, a növénytermelés és az állattenyésztés szoros kapcsolatban, számos vonatkozásban kölcsönös függőségben van egymással. A paraszti gazdálkodásban ez a viszony még szorosabb volt, mint a nagyüzemben. A kollektivizálást követő időszakban két területen megváltozott az egymáshozkapcsolódás. Az az integráltság, ami egyrészt a kisüzemi termelő tevékenységi körének általános jellegében megnyilvánult, másrészt az igásállatok hasznosításában öltött testet, a mezőgazdaság átszervezését követőleg megszűnt, vagy legalábbis erősen meglazult. A paraszti gazdálkodásban a termelő egyszerre volt növénytermelő és állattenyésztő is, tehát univerzális szakértelemmel, termelési tapasztalatokkal rendelkezett. A termelőszövetkezetek létrejöttével ez a jellemvonás gyorsan visszaszorult a háztáji gazdálkodás keretei közé. A közösben mind a négy városban hamarosan szervezetileg is elkülönült a két tevékenységi forma. A túrkevei Vörös Csillag tszcs-ben már 1949 áprilisában 3 jószággondozó munkacsapat volt, külön az igás- és haszonállatok tartására.

64 Az 1949 őszi felülvizsgálatok során a munkaszervezeti egységek kialakítása általánosan megtörtént.

65 Ennek keretében ahol állatállomány volt, létrehozták az állattenyésztő munkacsapatokat is. Az 1951 tavaszán kezdődött állományfejlesztés nyomán további specializálódás történt. Létrejöttek a jószággondozó brigádok, amelyeken belül már az egyes állatfajokkal foglalkozók is külön munkacsapatokat alkottak, később külön brigádokká is váltak. Egyes helyeken az ötvenes évek közepére már külön takarmányosbrigádok is működtek, amelyeknek feladata az állatok eleségének a majorba szállítása és előkészítése volt. A két főágazat integráltságának másik — az előbbinél jóval lassabban megszűnő — jellemzője a növénytermelés vonóerő-szükségletének igásállatokkal való kielégítése volt. A gépi vontatás ugyan már a harmincas években — sőt már azt megelőzően is — ismert volt mind a négy városban, de a parasztgazdaságok munkálatait állati erőre alapozták. A fő igásjószág ezen a tájegységen a századforduló körüli szarvasmarha fajtaváltást követőleg a ló lett. Ökröt álatalában csak a tehetősebb gazdák tartottak kiegészítésképpen. A tehenek igázására többnyire csak kényszerhelyzetben került sor. A negyvenes évek első felében csak kb. negyedannyi ökör volt Mezőtúron és Túrkevén is mint ló, a befogott tehenek száma pedig elenyésző volt.

66 A háborús veszteségek következtében nőtt a szarvasmarhák szerepe a vontatásban. 1949 elejére Mezőtúron a ló és ökörfogatok aránya lényegében visszaállt a háború előtti szintre, hasonlóképpen Kisújszálláson is, Karcagon viszont még közel fele annyi volt az ökörfogat, mint a lófogat. A tehenek igázása a szokásosnál még mindig nagyobb mérvű volt mindhárom helyen. A kollektivizálás napirendre tűzésének idején tehát a paraszti gazdálkodás vonóerőszükségletét jobbára a lóállomány fedezte. Az első termelőcsoportok helyzete eltért ettől. 64. UMKL FM Tsz. Fó'o. Szolnok m. 1949 Túrkeve 65. Az 1949 őszi felülvizsgálati dokumentumok alapján. MSZMP MB A. 39/2/198. 66. SZML Túrkeve közigazgatási 7412/1946 cs SZML Mezőtúr közigazgatási 645/1945