Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1978-1980 (Budapest, 1981)

Urbán László: A paraszti állattartás rendszerének felbomlása az első négy termelőszövetkezeti városban

1. A paraszti üzemek felszámolása A kollektivizálás előtt a négy város állattartásának általánosan jellemző elemeit leginkább a kis- és középparaszti gazdaságok képviselték. Már a harmincas években is ezek tenyésztési technikája volt a legelterjedtebb, s attól alapvető vonásaiban a gazdagparaszti jószágtartás sem tért el. A föld nélküliek és az 1 kh-nál kevesebb területtel rendelkezők a kisparasztokhoz hasonló módszereket alkalmaztak. Az egyes rétegek állattartása inkább volumenében mutatott számottevő különbséget. A negyvenes években növekedett a kis- és középparasztság szerepe az állattenyésztésben. A háborús állatveszteségek legerőteljesebben a nagygazdaságokat sújtották, s azok számát csökkentette a földosztás is. Ugyanakkor a korábban földnélküli jószágtartók egy része 5 kh körüli, vagy afölötti birtokossá vált. A földreformmal kialakult új tulajdoni struktúra uralkodó tényezőjévé lett saját munkaerőre épülő paraszti üzem

6 fő vonásaiban az új gazdasági és társadalmi feltételek között is megőrizte állattartási hagyományait. A Karcagra, Kisújszállásra, Mezőtúrra és Túrkevére jellemző paraszti állattenyésztésnek öt alapvető ismérvét lehet kiemelni, nevezetesen: a legeltetés nagy szerepét, a takarékos felhasználásra épülő takarmány önellátásba nagy élőmunka-ráfordítással párosult gondos jószágápolást, a tanyák nagy szerepét az állattartásban, valamint a növénytermelő és állattenyésztő munka integráltságát. Ezek a vonások számottevően megváltoztak a koUektivizálás nyomán. Az agrártermelés szervezeti kereteinek átalakulása igen gyorsan ment végbe a négy városban. A termelőszövetkezeti szervezés

7 1948 őszén egyidőben kezdődött más területekkel, a kollektivizálás befejezése azonban itt sokkal hamarabb — két és fél esztendő múltán - megtörtént. A paraszti termelési hagyományokat hordozó gazdaságok felszámolása még ennél is rövidebb idő alatt zajlott le. A közös gazdálkodás kezdeteit jelentő — a Tisztántúl középső és déli részére koncentrálódó

8 - 1948 őszi termelői társulások, s az azokból 1949 elején kialakított első termelőszövetkezeti csoportok megalakulása és tevékenysége még közvetlenül nem érintette az agrártermelők derékhadát jelentő kis- és középparasztokat. A legkorábbi koüektív üzemeket túlnyomórészben a nincstelenek hozták létre a haszonbérletekről szóló 9.000/1948. sz. kormányrendelet alapján birtokba vett földeken, a 14.000/1948. sz. kormányrendelet által megszabott keretek között,

9 javarészben a kulákgazdaságok készletéből átirányított és állami juttatásból származó eszközáUománnyal. Az első közös gazdaságok jelentős része - Mezőtúron és Karcagon többsége - egyébként is olyan ágazatban - a rizstermelésben tevékenykedett,

10 amely inkább csak a nagygazdaságokra és különböző társulásokra 6. A parasztgazdaságok helyzetének, szerepének részletes elemzését adja: Szakács Sándor 1971. 158-186. 7. A magyarországi termelőszövetkezeti szervezés menetével, eredményeivel a szakirodalomban számos mű foglalkozik. A legjelentősebbek: Donath Ferenc 1977. dr. Fazekas Béla 1976. és Orbán Sándor 1972. 8. V. ö.-.Orbán Sándor 1972. 80. 9. V. ö.:dr. Fazekas Béla 1976. 54-59. 10. A korabeli jelentések arról számolnak be, hogy 1948 őszén és 1949 elején valóságos , jizsláz" volt Mezőtúron és Karcagon. Mezőtúron 1949 elején nem kevesebb mint 12 rizstermelő csoport kapott működési engedélyt. Ugyanebben a városban 1949 tavaszán csupán egyetlen olyan tszcs volt,