Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1978-1980 (Budapest, 1981)
Mártha Zsuzsánna: A baromfi és termékei a magyar külkereskedelmi forgalomban századunk elejéig
Az egyéb baromfifajok közül a pulyka és a gyöngyös tenyésztése terjedt el legkevésbé Magyarországon, mert tojás- és tollhozamról náluk nemigen lehet szó, csak hűstermelésük jöhetett számításba. 14 A parasztliba és — kisebb mértékben a kacsa — viszont a XIX. századi nagy vízszabályozó munkálatoknak az 1880-as évek körüli befejezése után is egész falkákban tenyészett az Alföldön, főként a folyók mentén. 15 A magyar nép a századforduló után sem tekintette a baromfitenyésztést a többi háziállat tenyésztésével egyenrangú foglalkozásnak. Hiába ismertették szakírók a fellendülő nyugat-európai és amerikai baromfitenyésztés eredményeit, falvaink közvéleménye azt az asszonyok mellékes feladatának tartotta. 16 A parasztasszonyok nemzedékről nemzedékre átszálló hagyományos módon, vérfrissítés hiányában gyakran elkorcsosult tenyészanyaggal folytatták a baromfitenyésztést. Keveset törődtek a tenyészanyag megválasztásával, a gondosabb takarmányozással és tartással. Főként az állományok egészségügyi védelme volt elhanyagolt, így a barornfikolera, a baromfipestis, a gümőkor és a csirkék fehér hasmenésének mondott, akkor még nem eléggé ismert tyúktífusz sokszor nagy pusztítást végzett a háziszárnyasok soraiban. Hatalmas összegekre tehető az a kár, amely a baromfiak százezreinek elhullása folytán szinte minden esztendőben az ország egyes részeiben bekövetkezett. 17 Ennélfogva bizonytalan volt e termelési ágazat jövedelmezősége, bár vészmentes időben az jól kifizetődött a parasztgazdaságokban. A nagyobb birtokokon viszont, ahol zsákból rendszeresen kellett a baromfiakat etetni, és a tartásukkal járó munkát bérmunkásokkal végeztették, a saját fogyasztást meghaladó mértékű baromfitenyésztést nem tartották gazdaságosnak. A XIX. század második felében az európai népszaporodás kontinensünk délkeleti területeinek mezőgazdaságára terelte a figyelmet. Magyarországon is többféle központi intézkedéssel fejlesztették a mezőgazdaságot, de a baromfitenyésztés megmaradt mellékes, kisparaszti foglalkozásnak. A magyar parlagi baromfi igénytelensége, élelmessége nem ébresztette rá tenyésztőit arra, hogy érdemes lenne a sorsával jobban törődni. Pedig a Gallus már 1876-ban hangúlyozta a baromfitenyésztés nagy gazdasági és szociális jelentőségét. „Ez az az iparág ..., melybe naponta filléreket rak be a tenyésztő,hogy pár hó múlva forintokat vegyen ki belőle" volt állandó jelmondatként olvasható a folyóirat címlapján. 18 A XIX. század végéig két esetben állapították meg statisztikai összeírás keretében Magyarország baromfiállományának nagyságát. Először a földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter 19 107 sz. körrendelete szerint 1884-ben végrehajtott első önálló országos állatszámlálás alkalmával került sor a baromfiakra is. Jellemző, hogy szükségesnek látták ezt megokolni. „A baromfi és ennek termékei oly nagy jövedelmi forrást képeznek, különösen a kis gazdára nézve, hogy azokat a hasznos háziállatok felvételénél figyelmen kívül nem hagyhattuk", állapította meg a hivatalos kiadvány. 19 1884 szeptemberében 32,92 milliónyi volt (Horvát-Szlavonországé nélkül) a hazai barom14. A pulykatenyésztésről. 1893. 22. B 15. A libáról általában. 1901. 86. SZ 16. Beköszöntő. 1896. 1. B. -KrenedicsF. 1898. 25. B. - Teleki J.-né 1908. IX-X. ll.Báldy B. 1942. 569. 18. E mottó szerzője Kenessey Kálmán (1825-1913) szakíró. 19. Magyarország hasznos háziállatai... 1886. 2.
