Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1975-1977 (Budapest, 1978)
Matolcsi János: A bakonyi sertés XV—XVI. századi csontleletei Sarvalyon
A kifejlődött új tulajdonságok összessége alkotta abban az időben a kétségtelenül korszerű és a könnyen felismerhető fajtajelleget. A múlt század közepén Czilchert Róbert a mangalica fajtát a szalontai fajtával együtt annyira tökéletesnek találta, hogy az szerinte „semmi kívánni valót sem hagy hátra." S4 Az elfogultságot és sok túlzást magába foglaló elismerés érthetővé teszi, hogy a mangalica sertés már a XIX. század elején a szakmai tevékenység középpontjába került, mint új, önálló nemesített fajtát nagy buzgalommal terjesztették az ország egész területén. A fenotípusosan jelentkező, jól körülírható fajtaismérvek kitűnően megfeleltek a kor uralkodó formalista felfogásának, amelynek megfelelően a fajta fogalmát a mainál szűkebben értelmezve csupán az azonos jegyeket viselő egyedek csoportjára vonatkoztatták. Horn Artúr írja: „A múlt század konstancia-elméletének idején a fajta fogalma egyáltalában szigorúan elhatárolt állatcsoportot jelentett, amelynek ún. fajtajellege nagyfokú homogenitást mutatott, aminek következtében ugyanazon fajta állategyedeinek habitusát nagy hasonlóság jellemezte." ss A bakonyi sertés akkor még nem tartott itt, tehát háttérbe szorult, nem minősült fajtának. A fejlődésnek még alacsonyabb fokán állott a sarvalyi sertés a XV—XVI. században. A bakonyi sertésnek e középkori képviselője aligha jutott túl a tenyésztettség preprodukciós szakaszán, legfeljebb átmeneti állapotban lehetett a preprodukciós és a produkciós stádium között. Ez azt jelenti, hogy bár a tartási és takarmányozási viszonyok mostohák voltak, a termelésre irányuló szelekció már megindult. Igaz, legnagyobb jelentősége ekkor még a természetes kiválasztódásnak volt, mivel a tenyésztési módszerek — beleértve az emberi szelekciót — meglehetősen kezdetleges és alkalomszerű voltuk miatt az állomány alakításában nem lehettek átütő erejűek Sertésünket nagyrészt a Bakony természeti adottságai formálták olyanná, amilyenné lett. A sarvalyi sertés idejében, de még a XIX. század közepén sem ismerték fel, hogy a domesztikált állatok fejlődésének természetes folyamata viszonylag kis hatékonyságú emberi beavatkozás mellett is vezethet fajtakialakuláshoz. A folyamat törvényszerűségét Darwin, Ch. ismerte fel, aki e felismerés alapján határvonalat húzott a természetes és a mesterséges fajták között. 56 Témánk szempontjából azért fontos erre figyelni, mert a csonttani vizsgálat eredményei megmutatták, hogy Darwin, Ch. értelmezése szerint a bakonyi sertés elnevezésen olyan természetes (parlagi) fajtát kell értenünk, amelynek életmódja és testalkata sok vonatkozásban még a vaddisznóéhoz hasonlított. A természetes vagy parlagi fajtájú sertések nagyon változékonyak, miként a csontleletek tárgyalásánál ugyanezt a sarvalyi sertésről is kimutathattuk A küUerni és a gazdasági tulajdonságok viszonylagos egyöntetűsége ellenére, az egyedek között a forma, a szín, a hús- és a zsírtermelő-képesség, a növekedés gyorsasága stb. szempontjából kisebb-nagyobb eltérések vannakv A bakonyi sertés tehát a fajta tulajdonságait tekintve egészében véve sokkal egyöntetűbb volt korunk mesterséges vagy kultúrfajtáihoz tartozó nemesített sertések összességénél, de jóval változékonyabb volt az egyes mai sertésfajták bármelyikénél. A változékonyság mértéke és jellege maga is jól meghatározható fejlődési szintet tükröz. Kitűnik belőle egyebek között az is, hogy a bakonyi sertés évszázadokon 54. Czilchert R. 1859. 141. 55. Horn A. 1973. 237. 56. Darwin, Ch. 1885. (1960)11. 214.
