Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1975-1977 (Budapest, 1978)
Für Lajos: A kertkultúrás tanyarendszer kiépülése a századfordulón
A vállalkozó szellemű parcellázok közé sorolhatók a bankok, hiszen — személytelenebb formában bár — de az ő révükön is a tőke nyomult a mezőgazdaságba, s fordította a szegénység fillérjeiből termőre a futóhomokot. A „benyomulás" kétféle úton-módon történhetett: volt úgy, hogy a pénzintézet megvásárolt egy-egy pusztát és azt maga parcellázta fel, s volt úgy, hogy a bank csupán a mások által parcellázott földvételekhez adott hosszabb-rövidebb lejáratú egyéni hiteleket. Az 1879. évi szegedi árvíz után — írta Bálint Sándor — mind nagyobb számú alsótanyasi tűnt fel a környező települések határában, „főleg a 90-es évektől kezdve bankkölcsön segítségével fölparcellázott, nem rég tagosított halasi úri birtokon". A kisszállási uradalomból kiszakított Kéleshalom mintegy 6000 holdas homokpusztáját 1905-ben vette meg a Délvidéki Közgazdasági Bank, s adta tovább kisparcellákban jánoshalmi, horgosi, mélykúti és szegedi földvásárló tanyásoknak, akik ott rövid idő alatt „virágzó szőlő- és gyümölcskultúrát" honosítottak meg. A Beniczky-család birtokában lévő Tázlárt (1945 előtt Prónayfalva) ugyancsak az 1880-as évek végén kezdte el — viszonylag olcsó áron felparcellázni a Kalocsai Takarékpénztár. 1905-ben a 4000 holdas Fischer-majort, 1906-ban pedig a mintegy 6000 holdas Svábbirtokot darabolta szét s adta el ugyanez a pénzintézet. 54 Ha számuk nem is lehetett nagy, mégis szólni kell az alkalmi társulásokról, az olyanról pl., mint amilyen Cegléden létesült a század elején. 1903-ban egy, főként értelmiségiekből összeállt társaság megvette az ún. Irtvány-erdőt, s azt 5 holdas parcellákban szétosztotta tagjai között. A vételnél magát, a szétosztásnál pedig tagjait szerződésben kötelezte, hogy a homokos földet egy év alatt betelepítik szőlővel. A következő évben hasonló célokból Hosszú és Szőkecsemőbeli, mintegy 500 holdas birtokát adta el a Vallásalapítványi uradalom azzal a határozott kikötéssel, hogy azt kedvezményes törlesztési feltételek mellett 1-2 holdas parcellákban kell eladnia a leginkább rászorult földteleneknek, akiknek viszont négy év alatt földjeikre szőlőt kell telepíteniük. 5 5 Számszerűleg aligha sikerül valaha is kimutatni, hogy a századforduló 2—3 évtizedében, nagyrészt szőlő telepítési célokból, mennyi földet parcelláztak szét a városok, a magános vállalkozók és a bankok, vagy az alkalomszerűen összeállt kisebb-nagyobb társulások. Annyi azonban összesíthető adatok nélkül is bizonyos, hogy a belterjes tanyásodásban a parcellázásoknak felbecsülhetetlenül nagy szerep juthatott. Ezer és ezer holdak kerültek át a telepítők, vállalkozók kezébe, s szélesítették ezer és ezer holdakkal a homoki szőlő- és gyümölcskultúrát. A szóban forgó tájon mindez felért egy kisebbfajta földreformmal, ami ugyanakkor jelentős népmozgást, nagyarányú belső vándorlást idézett elő. Résztvevői, részesei vajon honfoglalók vagy inkább menekülők voltak-e? — nehéz lenne ma is eldönteni. Amit átéltek, át kellett élniök, megrázó és fölemelő lehetett egyszerre. Balogh Istvánt idézzük: „A parcellázott pusztákon kialakult tanyaközösségek népessége több helyről verődött össze, legtöbb esetben végleg elszakadt származási helyétől, és minden igazgatási központ nélkül — mint valami majsához tartozott, de az Ürmódy-féle vállalkozás nyomán megindult népesedés révén ekkor önállósodott, önálló község lett. 54. Bálint Sándor, 1974. 413, 423-424. p. 55. Pest-Pilis-Solt-Kiskun, 1910. II. köt. 376. p.; Cegléd, 1931. 268. p.
