Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1975-1977 (Budapest, 1978)
P. Erményi Magdolna: Forrástanulmány a régészeti korokból származó csonthéjas gyümölcsleletekről Közép-Európában
tartja. Származása Közép- és Nyugat-Ázsiába tehető. 106 Mándy Gy. szerint a vadon termő ősi alakja az első géncentrumból Közép- és Észak-Kínából származik. Második génközpontjának Perzsiát, Kisázsiai és a mediterrán vidéket jelöli. 107 Az őszibarack Délnyugat-Kínából eljutott Perzsiába, ahol Ázsia más vidékeivel együtt új otthonra talált. Perzsiából Görögországba, Egyiptomba, majd Itáliába vándorolt. A rómaiak csak az időszámításunk kezdete táján ismerték meg. Az őszibarack Európába történt behozatalára Caius Plinius, római természettudós közöl adatokat. Ő természetrajzában írja: „a barackok közt a keményhéjú, duracina a legkülönb. Nevét a gallok és ázsiaiak a népektől vették át. 30 éve ismerjük." Plinius adataiból arra a következtetésre jutottak a kutatók, hogy mielőtt az őszibarack Itáliába eljutott, Európában már léteztek Ázsiából származó gall fajták. Plinius nyomán az őszibarack ItáÜába érkezése i.sz. 40—50-s évekre tehető. A Galliába jutott fajtákat az Itáliába történő behozatal előtt valószínűleg a kelták továbbították a pontusi térségből a balkáni-dunai úton. 108 Más kutatók szerint a rómaiak közvetítésével indult el e gyümölcsfaj európai letelepítése. 109 Mindenesetre amíg korábbi leletek nem kerültek elő, terjedésének iránya pontosan nem tisztázható. A legkorábbi leletek ezideig Örményországban a Harlanszki kerület eneolit kori településéből a Nagornij Karabah autonóm területén történt feltárásokból kerültek elő. 110 Közép-Európában őszibarack leletek a római császárság korától kezdve találhatók. Importálásukra a gyümölcs romlandósága miatt nem gondolhatunk. Valószínűleg magról vetett típusok termesztéséből indult el az őszibarack kultúra. A római korból Magyarországon az első leletek Pannónia területéről kerültek elő. Két lelőhely ismert. Az egyik Győr-Homok gödör, ahol I—II. századi égetéses sírból 3 db származik. 111 A másik leletet 1 db mag képezi, amelyet Budapest, III. kerület Kiscelli út és Pacsirta út sarkán lévő római kori rétegben találtak. 112 Ausztriából, Linzből (i.sz. 18—80) és Penzeldorfból (i.sz. 1—2.sz.) ismeretesek magleletek. A linzi leletek jelentősek. Összesen 3 db mag került elő. A magok morfológiája igen eltérő: az a. típusnál a mag alakja ovális, csúcsa hegyes, a hasi varrat éle erősen kiugrik a mag körvonalából és jobbról és balról két mély barázdával határolt. Méretben ez a legkisebb (h: 21,60; sz: 12,8; v: 16,5 mm). A b. típusnál a mag körte formájú, a talpheg keskeny és kehely alakú, csúcsa kerek. (Méretei: h: 28,6; sz: —; v: 22,6 mm). Ac. típus lekerekített formájú, a kőmag töve is kerek. A talpheg bemélyedése köralakú, lapos. A csúcsa gyengén hegyes. A háti él tarajszerű. A hasi varrat barázdái sekélyek. A mag közepes nagyságú (h: 24,4; sz: 19,0; v: 21,6 mm). Werneck a lelet vizsgálata során arra a következtetésre jut, hogy a kőmagvak a rómaiak ideje előtt meghonosodott őszibaracktól származnak. 113 Nyugatnémetország területéről Neuss városában a római kori (i.sz. I. sz.) katonai tábor ásatásánál sok gyümölcsmag, köztük őszibarack is a felszínre került, 106. Kárpáti Z. - Terpó A. 1971. 146. 107. Mándy Gy. 1971. 202. 108. Werneck, H. L. 1956. 125. 109. La Baume, W. 1961.42. 110. Dr. Bdojan, V. levélbeli közlését ezúton is köszönöm 111. A Hartyányi B.-Nováki Gy.-Patay Á. 1968. 38. 112. P. Hartyányi B.-Nováki Gy. 1975. 28. 113. Werneck, H. L. 1955. 41-54.
