Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1975-1977 (Budapest, 1978)

Selmeczi Kovács Attila: Agrotechnikai változások a XIX. századi repceművelésben Magyarországon

tanulságos eszköztörténeti vizsgálata során a vágási technikában látja az eszközhöz való ragaszkodás okát. A sarlóval eredetileg kalászvágást végeztek, vagyis félmagasságban vágták el a növény szárát, ami kevésbé rázkódtatta meg a könnyen felpattanó becőket, mint a közvetlenül a tő feletti vágás. Miután a repceszalma kevésbé értékes, a rövid szárú termés szárítása és cséplése pedig jóval könnyebb, így ez az aratási technika feltétlenül előnyösnek bizonyult.

62 Az 1830-40-es években Magyarország különböző vidékein a kisgazdaságokban és uradalmakban még egyaránt előfordult a repce sarlós aratása.

63 De a század végén is olvashatunk olyan gyakorlati gazdasági írást, amelynek szerzője a sarlós aratással szemben „primitív módnak" tekinti a repce kaszálását, amelyet a munkáskéz hiánya miatt kényszerből alkalmaznak (Pusztaszer, Csongrád m.).

6 4 A kaszálásnak a sarlóval szemben két nagy előnye van: lényegesen olcsóbb és gyorsabb. Az érett repce magpergésének állandóan fenyegető veszélye aratáskor a minél gyorsabb letakarításra ösztönözte a termesztőket. Ehhez pedig vagy sok munkáskéz, vagy gyorsabb munkatechnika kellett. A múlt század közepén egyre inkább a kaszálás propagálása került előtérbe, azzal a meggyőző indoklással, hogy „egy kaszás öt—hat annyit vég le, mint egy arató (sarlóval), de azért nem pereg ki a kaszálással több szem".

6 5 A repce kaszálásához széles takaróval felszerelt kaszát használtak, amelynek jellegzetes dunántúli formáját az egyik gazdasági újság is közölte.

6 6 A kaszálásban legjobbnak a rávágás technikáját tartották, vagyis a levágott sorokat a még fennállónak döntötték, onnan szedték marokra és kötötték kévébe. Azonban a másik kaszálási típus: a rendrevágás is elterjedt a repce kaszálásának gyakorlatában, főképpen az Alföldön. A kétféle kaszálási mód táji megoszlása teljesen igazodott a gabonaneműek aratásának gyakorlatához.

6 7 A repce levágásnak eltérő technikájából következett a betakarítás további munkafolyamatainak különbözősége. A sarlós aratás és a rávágva kaszálás a repce kévekötésének és keresztekben szárításának eljárásával fonódott össze. A rendre vágott, vagyis a tarlóra terített repcét a fűféléknek megfelelően kis boglyákba gyűjtötték szárítás végett. Ez a megoldás meglehetősen korán jelentkezett a gazdasági publikációkban. 1835-től már olvashatjuk, hogy „Takarításkor le kell kaszálni a repczét reggel, mikor még harmat vagyon rajta, estig veszteg kell hagyni renden, este pedig fel kell gyűjteni petrenczékbe."

68 Ezzel mutat rokonságot a Felső-Baranyából 1845-ben ismertetett paraszti eljárásforma, ahol „a lekaszált repcze tüstint keskeny kazlakba rakatik, hogy fülledjen és szemei feketüljenek, 's így marad sokszor hetekig, míg kinyomtat62. LÜHNING, A. 1964. 6. 63. Pl. ZSAROLYÁNYI M. F. 1837. 66; BALÁSHÁZY J. 1838. 188; KEBLOVSZKY A. 1843. 1486. Csak sarlós aratásmódot ismertet MANNÓ A. 1845. 145. 64. NEUMANN M. 1894. 257. 65. NAGY J. 1865. 367. Ugyanezt bizonygatja pl. KORIZMICS - BENKÖ - MORÓCZ 1856. 272; HÖLCZELJ. 1846. 831: MIKA O. 1891. 18. 66. FG 1861. 170. 67. A gabonaneműekre 1. TÁLASI I. 1957, BALOGH I. 1972. 68. LEIBITZER J. 1835. 53. Hasonlót közöl: Kémlő 1837. 84; GL 1853. 372; MIKAO. 1891. 20.