Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1973-1974 (Budapest, 1975)

P. Hartyányi Borbála - Nováki Gyula: Növényi mag- és termésleletek Magyarországon az újkőkortól a XVIII. századig. II

3. Szórványosan találtuk az egyszemű búza között pl. az újkőkori Szeged—röszkei, a bronzkori alpári, Balatonboglár—Szárszói, Bölcske—vörösgyiri, Mende—leány vári, Pákozd-vári, Százhalombatta—téglagyári és a bronzkor-korai vaskorból származó Poroszló— aponháti ásatásoknál. A fentiek alapján valószínű, hogy a két toklászos búzafaj jelentősége a neolitikumban és a bronzkorban azonos volt. Az előfordulási körülményekből ugyanakkor a Kárpát medencében már az újkőkorszaktól kezdődően egy viszonylagosan fejlett gazdálkodásra is következtethetünk. Ezt igazolja az újkőkorszakból származó Dévaványa-i, a Pári-i lelet, ahol a tönké v. kétszemű búza főnövényként nagyobb mennyiségben került elő, továbbá a Százhalombatta-i bronzkori lakótelep növényi összetétele, — ahol külön edényekben volt az alakor v. egyszemű búza és egy másik lelőpontról került elő a tönké vagy kétszemű búza, és a Mende-i lakótelep ásatási eredményei, — ahol a négy különböző helyről előkerült növényi leletek közül az egyik helyen egyenlő arányban volt a két búzafaj, míg a másik helyen csak tönké volt, néhány egyéb fajjal keverten. így kizárt, hogy a példaként ismertetett lelőhelyek növényi összetétele véletlen lenne. A két búzafaj termesztési jelentősége viszont a bronzkorszak után egyre csökkent, s néhány későbbi leletcsoportban csak elvétve fordult elő. A nagyobb termést adó csupasz szemű közönséges búza már a bronzkorszakban 9 lelőhelyen megtalálható. Ebben az időszakban termesztése viszont a két toklászos búzafajnál jóval kisebb jelentőségű lehetett. A közönséges búza csupán a korai vaskorszaktól kezdődően vált egyre gyakoribbá, — melyet a további korszakok 33 lelőhelyén történő előfordulása is igazolt. A régészeti növényi leletekben található csupasz szemű búza faji meghatározása a vizsgálatok során igen nagy nehézségekbe ütközött. Az eddigi búzaleletek többsége ugyanis lakótelepről, tárolóedényből, tárológödörből, vagy veremből származik. Ismeretes, hogy ide a termény már tisztított állapotban, kevés gyommaggal szennyezetten kerül. így alig fordult elő kalász, vagy annak töredéke, de rendszerint még pelyva sem a leletekben, amely a búza közelebbi meghatározásához segítséget adhatott volna. Közismert viszont, hogy a csupasz szemtermés az égés során, annak intenzitásától, a szem nedvességtartalmától függően kisebb-nagyobb torzulást szenved, többnyire szélesebbé és rövidebbé válik. Ha az égés akkor következik be, amikor még a búza nedvességtartalma magas, a szemek eldeformálódnak, esetenként elveszítik eredeti formájukat. — Ilyen irányú tapasztalatokat az egyes búzafajok mesterséges égetése során szereztünk. így ebből következik, hogy az egyes búzafajok szemtermésének méretalakulása sem adhat minden esetben megbízható fajmeghatározást. Ez a magyarázata, hogy a jelenleg ismertetett 22 lelőhelynél „búza" jelölés szerepel és előfordulhat, hogy a közönséges búzához sorolt leletek között keményszemű búza, vagy tönköly is van. Ugyanígy kérdéses a későbronzkorból származó poroszlói búzalelet faji meghatározása, amelyet a talált töredékes kalászorsók morfológiai bélyegei alapján — egyelőre feltételesen — a tönkölybúzához soroltunk. Erről a lelőhelyről szerencsére nagyobb mennyiségű gabona került elő, így a vizsgálatot a teljes bizonyosságig tovább lehet folytatni.