Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1973-1974 (Budapest, 1975)
Gunst Péter: Kelet-Európa gazdasági-társadalmi fejlődésének néhány problémája (Különös tekintettel az agrárfejlődésre)
földesúri rendszer is megsemmisült), volt a gazdasági fejlődés a leginkább visszamaradott, vált a földkérdés olyannyira középponti problémává, hogy pl. Bulgáriában az 1920-as évek elején (mivel felosztható földesúri föld nem volt) a parasztok egymás között is agrárforradalmat kíséreltek meg, s a szegényebbek a tehetősebbek földjeinek szétosztására törekedtek. Ez persze nem volt megoldás, legfeljebb egy generációra hidalhatta volna át a nehézségeket, hiszen az alapkérdés az volt, hogy az ipari fejlődés hiánya következtében azonos földterületen mind több ember kényszerült kizárólag a mezőgazdaságból megélni. Így jött létre az a sajátos szituáció, hogy a nagybirtokokat nem ismerő, néhány hektáros önálló üzemmel rendelkező bolgár vagy szerb paraszt, bizony lényegesen alacsonyabb életszínvonalon élt, mint - mondjuk — a kelet-német agrárproletár. A földkérdés tehát nem önmagában, hanem a gazdaság nem agrár szektorainak rendkívül lassú, igen gyenge fejlődése miatt volt és maradt a kelet-európai országok tipikusan központi problémája. 5 3. Az iparfejlődés sajátosságai. Az ipar fejlődése Kelet—Európában nem csupán később indul meg, s lassúbb ütemben, mint Nyugat—Európában, hanem a gazdaságban betöltött funkciója is sok szempontból sajátos. Az iparfejlődés kezdettől fogva nemcsak gazdasági, hanem külpolitikai kérdés is volt. Nem volt véletlen, hogy az állam iparfejlesztő tevékenysége a XVII. század végétől elsősorban a hadifontosságú iparágakra terjedt ki. A technikailag korszerű, a kor színvonalán álló iparágak és üzemek kivétel nélkül csak ezekben a gazdasági ágazatokban honosodtak meg. Amikor a XIX. századtól megindult az iparfejlődés egyéb területeken is, egészen sajátos helyzet alakult ki. Vagy az, hogy az ipar szerkezete hallatlanul ellentmondásos, s az élenjáró technikával rendelkező modern gyáripar egyszerre van jelen a primitív, de szerepét még jól betöltő házüparral (ilyen a helyzet pl. a Balkánon, vagy Oroszországban, ahol — durván fogalmazva — a paraszti népesség iparcikkigényét az utóbbi, a városi lakosságét pedig az előbbi elégíti ki), vagy az (s ez különösen Kelet—Európa nyugati peremére jellemző), hogy az ipari fejlődés az általános kelet-európai ütemnél gyorsabban halad ugyan, s a gazdaságot mélyebben hatja át, a nemzetgazdaságban nagyobb szerepük van a nem agrár szektoroknak, de ez az ipar tulajdonképpen (s egyes ágazataiban elsősorban) nem a belső piacra, hanem kivitelre termel. A belső piac ugyanis szűk (s ezt az egész gazdasági fejlődést figyelembe véve könnyű megérteni), az agrárlakosság túlnyomó része szinte teljesen kívülrekedt azon, alig vásárolt iparcikkeket, s alig termelt árut, az ipar tehát elsősorban külkereskedelmi célokból jött létre. Magyarországra is, Lengyelországra is az volt a jellemző, hogy az iparnak elsősorban azok az ágai fejlődtek gyorsan, amelyek nem a helyi lakosság közvetlen fogyasztását elégítették ki (a nehézipar egyes ágazatai, gépipar, stb.), s nem is főleg belső igényeket, hanem a nemzetközi munkamegosztásba (az első világháború előtt - az akkori állami kereteket kihasználva - az Osztrák-Magyar Monarchia munkamegosztásába, vagy Lengyelország esetében a német gazdasági fejlődés partnereként, s e fejlődés előnyeit élvezve Németország munkamegosztásába) bekapcsolódva elsősorban a közvetlenül szomszédos nyugateurópai országok számára 5. A gazdasági-társadalmi fejlődés összefüggéseire a parasztság típusaival, a nyugat—európai és a kelet-európai paraszti fejlődés különbségeire, a két régió parasztságának eltérő típusaira ld. Gunst Péter: Az agrárfejlődés és a parasztság regionális típusai Európában. Paraszti társadalom és műveltség a 18-20. században. I. Faluk. Szolnok, 1974. 9-31. (A Magyar Néprajzi Társaság 1974. évi vándorgyűlése Szolnokon).
