Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1973-1974 (Budapest, 1975)

Gunst Péter: Kelet-Európa gazdasági-társadalmi fejlődésének néhány problémája (Különös tekintettel az agrárfejlődésre)

tulajdonképpeni Oroszországban. Nem vonjuk ezzel kétségbe a lengyel felkelés hatását, de nem abban látjuk a különbségek alapvető okát, amint ezt a történetírás gyakran teszi. Figyelembe kell itt venni, hogy a faluközösségi rendszerre épülő despotikus birodalmak kormányzata mindig rendkívül rugalmas szokott lenni, s figyelembe veszi a helyi hagyományokat, mint azt pl. a törökök, vagy a mongolok is tették.) Egy másik különbség a két körzet között abban mutatkozott meg, hogy míg Lengyelországban, Magyarországon, a jobbágyfelszabadítás során a parasztok földjüket személyi tulajdonba kapták, amiért a földesurakat az állam kárpótolta, Oroszországban, és Romániában a jobbágyfelszabadítás a volt rabszolgákat (ha úgy tetszik jobbágyokat) személyileg ugyan szabaddá tette, de csak arról gondoskodott, hogy elválassza a földesúri földeket a faluközösségek földjeitől. Mert itt a parasztoknak juttatott föld felett továbbra is a faluközösség diszponált. A faluközösségeket a jobbágyfelszabadítás ezekben az országokban nem zúzta szét, hanem bizonyos értelemben megerősítette, amennyiben rájuk bízta a földesurak kártalanítását. Oroszországban a jobbágyfelszabadítás után is fennmaradt a faluközösségekben az egyenlősítő jellegű földhasználat, a parasztoknak juttatott föld időnkénti újrafelosztása, ami rendkívüli gátja volt a kapitalista viszonyok zavartalan fejlődésének. A faluközösségek felszámolására Oroszországban csak az 1905—06. évi parasztfelkelések után, Szerbiában az I. Világháborúig egyáltalában nem, Romániában és Horvátországban pedig csupán az 1880—90-es években került sor. A föld teljesjogú magántulajdonáról a parasztok között tehát ezen a területen mindaddig nem beszélhetünk, amíg a faluközösségeket fel nem számolták. Ez — mint említettük — igen lassan történt, mert a felszabadításért járó kötelezettségek a faluközösségeket terhelték, az vállalt kezességet a pénzfizetésért és munkaszolgáltatásért. De még ezután is sok feudális kötöttség terhelte a parasztokat. A földesúri földet a parasztok a felszabadítás után is robotban művelték meg, s ezzel törlesztették a tulajdonba kapott földeket is. A robotrendszer, illetve a ledolgozás rendszere továbbra is fennmaradt, a földesurak földet juttattak a parasztoknak, amiért azok munkával fizettek. A ledolgozás klasszikus rendszere alakult így ki Oroszországban és Romániában, amely egy egész történeti korszakot jellemzett. A ledolgozásnak ez a rendszere Magyarországon és Lengyelországban csupán elemeiben jelentkezett, s csak rövid időre. Oroszországban és Romániában azonban hosszabb korszaknak bizonyult. S ez igen jelentős különbség, amely végül Oroszországban is, Romániában is heves parasztfelkelésekhez vezetett a 19. század végén és a 20. század elején. Amikor ezek nyomán felszámolták a faluközösségeket és a ledolgozás parasztokat gúzsbakötő rendszerét, Kelet—Európa kontinentális része a társadalmi-gazdasági fejlődés minőségét illetően is megkezdte a felzárkózást a nyugati körzethez. A XIX. század második felétől a fejlődés Kelet—Európa bemutatott két fő szektorában azonos irányban haladt, ha persze nem is azonos ütemben. A világkereskedelem, pontosabban a Nyugat—Európával kialakuló gazdasági kapcsolatok, a Balkánon is tulajdonképpen ugyanarra az útra vezették a fejlődést, mint Lengyelországban, Magyarországon, vagy Horvátországban, noha persze a faluközösségi rendszer további fennállása, esetleg éppen megerősödése egészen más fékeket jelentett. Ebből a szempontból sem véletlen, hogy a XIX. század végén, a XX. század elején éppen Romániában és a cári Oroszországban került sor olyan hatalmas méretű