Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1973-1974 (Budapest, 1975)

Gunst Péter: Kelet-Európa gazdasági-társadalmi fejlődésének néhány problémája (Különös tekintettel az agrárfejlődésre)

a megelőző időszakokat illetően is e később létrejött keretek között tárgyalják a német, francia, vagy angol történelmet), míg pl. a magyar állam kezdettől fogva olyam egység, amelyben csak igen rövid időre érvényesülhettek a partikuláris erők. Korántsem előnye tehát ezeknek a társadalmi rendszereknek az (amit az egyes népek történetírása pedig általában javukra ír), hogy az uralkodói hatalom olyan erős volt, mint pl. Oroszországban, s az ún. feudális széttagolódás, a társadalom hűbéri szerveződésének e következménye, vagy a rendi államszervezet általában nem alakult ki. A nyugat—európai feudális földtulajdon hiánya okozta a társadalom valódi feudális vonásainak hiányát KeletEurópában. Az egymástól eltérő gazdasági-társadalmi szerkezetű Kelet- és Nyugat-Európa mindaddig zavartalanul és egymást nem befolyásolva élt egymás mellett, amíg a XIV. század második felétől a Nyugat—Európában felgyorsult gazdasági fejlődés nem érintette Kelet—Európát is, és nem kezdte átformálni azt. Korábban is voltak gazdasági, kulturális, olykor katonai kapcsolatok a két struktúra között. Hiszen az egyik várostípus, a távolsági kereskedelmi központ Kelet—Európában éppen ennek a kapcsolatnak a szerves következménye. De ez a kapcsolat nem volt szoros, Kelet—Európára szinte egyáltalán nem hatott és nem érintette alapjaiban annak gazdaságát, sem társadalmi berendezkedését. Az Ázsiából, Arábiából vagy az Északi Tenger vidékéről Nyugat—Európába áramló árucikkek, maga a távolsági kereskedelem nem formálta át Kelet—Európa gazdasági—társadalmi arculatát. Nem volt szerves része az itteni életnek, amiként a kereskedő városok lakossága etnikaüag is sokáig idegen maradt. Talán az egyetien szférája az életnek, ahol Nyugat-Európa hatása szervesen beépült az élet mindennapjaiba, a katonai konfliktusok következménye volt, de ez is csak később, a X—XI. századtól mutatkozott meg. A fegyver volt szinte az egyetlen árucikk, amelyik Nyugat—Európából olykor-olykor Kelet—Európába került. Amikor a X. század táján a technikai fejlődés Nyugat—Európában a fegyverzetben is megmutatkozott, a kelet—európai seregek (legalábbis a peremvidékeken, amelyek a legközelebb estek Nyugat—Európához) idővel kénytelenek voltak áttérni a nyugatiak által alkalmazott harcmodorra, és importálni a fegyvereket, rendszerint azok kezelőivel, a fegyveresekkel együtt, nagyjából úgy, mint később a bányászokkal történt. A magyar, a lengyel hadseregek hamar áttértek a lovagi harcmodor (és persze fegyverzet) alkalmazására, míg az orosz fejedelemségek, s a balkáni országok seregei továbbra is főként könnyű lovasokból álltak. Másképpen alakult a helyzet a XIV. századtól. Nyugat—Európa gazdasági fejlődése, a nyugat—európai gazdaság növekedése törvényszerűen vezetett Kelet-Európa gazdasága bizonyos szektorainak bekapcsolásához ebbe a fejlődésbe. S éppen ez a körülmény okozta azt, hogy Kelet—Európa (vagy legalábbis annak egy része) már viszonylag korán rákényszerült a nyugat—európai fejlődési modell bizonyos elemeinek átvételére. (Ne feledjük, a Közel-Kelettel, vagy a Távol-Kelettel ugyan volt kapcsolata Nyugat—Európának korábban is, de ez a volumenében egyébként nem nagy jelentőségű kapcsolat megrekedt a néhány árucikkre korlátozódó távolsági közvetítő kereskedelem távolabbi hatásokat nem engedő szintjén, s így Nyugat—Európa gazdasági hatásáról a világ más területeire nem beszélhetünk mindaddig, amíg a gazdasági növekedés egy későbbi, gyorsan táguló szakaszában, a felfedezések korától ez a fajta kereskedelmi kapcsolat minőségüeg más kapcsolattá nem alakult át, s amikor ez a kapcsolat azután az