Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1973-1974 (Budapest, 1975)

Gunst Péter: Kelet-Európa gazdasági-társadalmi fejlődésének néhány problémája (Különös tekintettel az agrárfejlődésre)

tarkított végeredménye okozta, hogy oly sokszor hosszú ideig, egész történeti szakaszokban ez átvételnek csak külsőségeire bukkanunk, ezek nem hatották át az egész társadalmat. A jog egyes terminusait ezek az államok ugyan olykor-olykor átvették Nyugatról, de a való életben mást értettek alatta, egyes technikai fogásokat is átvették, de ezek a gazdaságban más szerepet töltöttek be, stb. Egyszóval a gazdasági—társadalmi fejlődés más alapokon nyugodott, s azt csak rendkívül nehezen és hosszú idő alatt lehetett megváltoztatni. Szeretném viszont kiemelni: nem csupán azért, mert itt a földtulajdon ázsiai formája volt az uralkodó, hanem elsősorban azért, mert itt ezt a formát nem alakította át az antik hagyomány érvényesülése, mint az Nyugat—Európában történt. A kereszténység itt is elterjedt, ha később is, mint Nyugat—Európában, és ugyancsak uralkodóvá vált a római joggyakorlat is, s egyebek mellett ezért is vallja a történetírás, hogy Kelet-Európa fejlődése megkésetten követi Nyugat-Európáét. De nem csupán, vagy elsősorban az időbeli eltolódásban kell keresni e fejlődés különbségeit. KeletEurópa hatalmas területein az antik hagyomány legcsekélyebb maradványai sem voltak meg, a társadalmat itt a faluközösségi rendszer despotikus formája alkotta, nem maradt fenn az antikvitás továbbélésének és hatásának olyan jelentős tényezője, mint a népesség, s az a társadalmi mechanizmus sem, amely Nyugat—Európában továbbvitte ezt a hagyományt a népvándorlás korában is. A kereszténység, a római jogrendszer ezért Kelet-Európa túlynomó részén sokáig csak a felszínen hatott, s csak formálisan (sokszor még úgy sem) változtatta meg a társadalmi—gazdasági rendszert, mintegy külső burkát alkotta, amelyben érintetlen maradt a faluközösségekre épült despotikus uralmi struktúra. Ugyancsak ki kell emelni: a termelés intenzívebbé válása az antik hagyományoknak a germán világ vívmányaival történt összeötvöződése révén nemcsak a mezőgazdaságban ment végbe, hanem a gazdasági élet minden területén. S ez a mezőgazdaság szempontjából rendkívül fontos, hiszen annak fejlődése a gazdaság más szektorainak fejlődésétől függ. Könnyű belátni, hogy az ipar fejlődése, a városok kialakulása, és növekedése, a lakosság egy részének kiválása a mezőgazdasági termelésből egyre nagyobb piacot teremtett a mezőgazdasági termékek számára, amelynek fejlődését a népességnövekedés nyomásán kívül most már az is felgyorsította, hogy az össznépességből a mezőgazdasági termelők száma viszonylagosan csökkent. Persze nem abban a mértékben, amint az a XIX. majd a XX. században bekövetkezett, de azért mind nagyobb ütemben. Nyugat-Európában a városok viszonylag hamar elszakadtak a mezőgazdaságtól, és váltak először a kereskedelem, az árucsere, majd az ipari termelés centrumaivá. Az ipari termelés egyes körzetekben a mezőgazdaságba is betört, s a paraszti népesség jelentős részének egyik fő megélhetési formájává vált. A viszonylagos földbőség és a faluközösségek rendszere, valamint az antik hagyományok teljes hiánya együttesen azt eredményezték, hogy Kelet—Európa fejlődése más utakon, és sokkal lassabban haladt előre, mint Nyugat-Európában. A termelés bővítésére, intenzívebbé válására nem volt sem szükség, sem lehetőség, hiszen a korlátlannak tűnő földbőség, mely különösen az európai Oroszország területét jellemzi, lehetővé tette, hogy a szaporodó népesség a termelési technika és szervezet továbbfejlesztése nélkül, vagyis a hagyományos formában biztosítsa megélhetését. Igen jellemző, hogy az európai Oroszország területén a mezőgazdasági termelésben a XIX. század közepéig főleg a kétnyomásos rendszer volt elterjedve, a háromnyomást csak