Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1973-1974 (Budapest, 1975)

Lippóczy Norbert: I. Tokaj-Hegyaljáról Lengyelországban 1726-ban. II. A tokaji bor viszontagságos útja Lengyelországban a XVIII. században

Bakos József Tokajhegyalja szőlőművelésének régi szókincsével foglalkozó, 1959 és 1960-ban kiadott kitűnő munkáiban nem tárgyalja Jaenichius és Kéler írásait, bár kétségtelenül tud e könyv létezéséről, hiszen az 1947. és 1957. években megjelent bibliográfiájában, a Tokaj-Hegyalja és bortermelése helyi gazdaság- és művelődéstörténeti irodalmát tárgyalva, két helyen is említi ezeket. Komoróczy György is megemlékszik e két szerző munkájáról Borkivitelünk észak felé (Kassa, 1944) című munkájában, de inkább e két torunyi dolgozat jelentős propaganda értékét emeli ki. Jóval korábban, még 1897-ben Szinnyey József emlékezik meg Kéler e munkájáról a Magyar írók élete című mű V. kötetében. A bevezető részben Kéler nehezen birkózik meg a feladattal, visszaadni német nyelven a „Hegyallya" és „Hegyallyai bor" kifejezések szószerinti értelmét,

1 „Unten das Gebürge" és „Gebürger Wein" szavakban. Igy hívja segítségül a latinon kívül („Partes submontanae" és „vina submontana") még a szlovák „dool" és „doolskie vino" kifejezéseket is. És íme, e helyen érezzük ki, hogy Kéler Pál a nyelvileg nagyobbára szlovák Sárosból származik. A kis dolgozat leíró része egyébként mély bizonyságot ad arról, hogy Torunyba szakadt hazánkfia nyitott szemmel és nem egyszer járta Hegyaljánkat; — sőt ki tudja, nem a Tokajhegyalja mádi Kéler család egy bártfai, majd Torunyba szakadt XVIII. századi őse vagy atyafia volt-e? Ismerte jól az egyes helységek kiválóbb szőlőhegyeit, sőt név szerint egypárat meg is nevez, mint pl. a pataki „Királyhegyet", a „toltsvai Cirrókát". Nem kerülte el figyelmét az egyes helységek történelmi múltja, társadalmi rétegződése és akkori közgazdasági jelentősége sem, de szőlészeti szempontból foglalkozni velük, ezt tekinti fő feladatának. A lengyeleknek mint a hegyaljai borok fő fogyasztóinak jelentőségét nem egyszer aláhúzza. Igy midőn ecseteli a déli, délnyugati és délkeleti fekvésekben termett borok legjobb minőségét, megemlíti, hogy vannak ugyan északi fekvésű szőlők is, de a lengyelek, akik a „legrezonábilisabb" fogyasztói a tokaji boroknak, ez utóbbi helyekről származó borokat udvariatlannak nevezik és meg sem vásárolják, mert hiszen a munkások az északi fekvésű szőlőkben a lengyeleknek hátat fordítva dolgoznak. Áttérve a hegyaljai szőlőművelés részletes ismertetésére, a dolgozat e részében találjuk a legtöbb magyarul is megadott szakkifejezést, a szőlőművelés szerszámainak neveit és szőlőfajta neveket, amelyek bennünket a legjobban érdekelnek. A tavaszi munkák — mint Kéler írja — február utolsó és március első napjaiban a „nyitással", „metszéssel" és „vényikehányással" kezdődnek. Már az első három magyar 1. A továbbiakban idézőjelben adom azokat a kifejezéseket, amelyeket Kéler az írásában magyarul vagy a német nyelven kívül más nyelven is közöl.