Takács Imre szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1973-1974 (Budapest, 1975)

P. Erményi Magdolna: Adalékok Magyarország XIX. századi gyümölcstermesztéséhez

Minisztériumot: 1. a gyümölcs és gyümölcsoltvány vasúton és gőzhajón történő szállításánál, tekintet nélkül azok súlyára, a szállítás gyorsárúként teheráru díjtétel mellett történhessen. 2. A „Kertészeti ipar védelmére" a gyümölcs, gyümölcsfák és egyéb kerti termények rongálása és tolvajlása ellen a mezei rendőri törvény által szigorú pénz- és fogságbüntetést szabjanak ki és kötelezzék a termesztőket a „kártékony férgek és gyomok" irtására. A Bencsik György által javasolt három tájegységet (felső vagy kárpáti zóna; közép zóna és déli vagy alföldi zóna) és az ezekre kijelölt csemege, piaci, aszalni való fajtákat a szakosztály elfogadta és kiegészítette azzal, hogy a javasolt fajták minél gyorsabban a gazdaközönség szolgálatára álhasson, Istvántelken csak az értekezlet által jóváhagyott fajtákat szaporítsák, ezekből anyafákat állítsanak a szemző- és oltóvesszők további biztosítására. Rudinai Molnár Istvánnak a községi faiskolák ügyében tett indítványát a szakosztály egész terjedelmében elfogadta és megerősítés végett a minisztériumhoz felterjesztette. Az indítvány a következőket tartalmazta: azokban a községekben, ahol még nincs faiskola, ott megalakításuk kötelező. A faiskolák munkájának, felügyeletének, ellenőrzésének megszervezése elsőrendű feladat. A minisztérium támogassa a faiskolákat csiraképes magvakkal, alanyokkal és oltóvesszőkkel. A kertészeti elméleti és gyakorlati oktatást végző néptanítók számára évenként gyümölcsészeti póttanfolyamokat tartsanak a gazdasági tanintézetekben és vincellérképezdében, vagy a már meglévő vándor tanárok alkalmazásával. Az értekezleten felmerült a gyümölcstermelés egyik legnagyobb problémája a hazai értékesítés és az export kérdése. Ezzel kapcsolatban a Szakosztály összegezte a tenniv?lókat és a lehetőségek mérlegelésével megtette javaslatait. A gyümölcskereskedelem nálunk még oly kezdetleges állapotú ebben az időben, hogy létezőnek alig volt mondható. Az export kérdésének elintézése még nagyobb nehézségekbe ütközött, ezért a szakosztály a kereskedelmi szakemberekkel való tárgyalást javasolta. A gyümölcs hazai értékesítését csak a főváros által tervbe vett központi árúcsarnok felállításával vélték teljesen megoldhatónak. Mivel ennek megvalósítása hosszabb időt igényelt, ezért abban állapodtak meg, hogy a Köztelken a kertészeti szakosztály felügyeletével gyümölcsárucsarnokot tartanak fenn, ahol csak az értekezleten jóváhagyott csemege gyümölcsfajtákat árusítják. A csarnokba beküldendő árú csomagolási technikáját is megszabták, miszerint 50 kg-nál nagyobb súlyú nem lehetett a küldemény, lefedett faládában vagy levarrott fülnélküli kosárban, csak egyfajta válogatott, egyenlő nagyságú és külön-külön becsomagolt anyagot vesznek át. Minden küldeményt az érkezés után átvizsgálnak, a 8 napon belül el nem adott árút, - ha a tulajdonos a visszaküldést nem igényli — árverésen értékesítik. Az árúcsarnok feladata a fogyasztók azonnali értesítése magán- és nyilvános úton. Az elárúsítási ár 50%-a kezelési költségek fejében a csarnokot illeti. A gyümölcstermesztés új gondjainak megoldására a kongresszus a szakosztállyal karöltve, megtette az első lépéseket. Sajnos, hosszú idő telt el, amíg a külterjes gyümölcstermesztés belterjessé, a gyümölcs igazi árúvá vált. A XIX. sz. elejétől a század utolsó évtizedéig e termesztési ágazat nagy utat tett meg. A kezdetleges állapotokból jól fejlődő gyümölcstermesztés alakult ki. A termesztéssel járó kezdeti nehézségek legnagyobb része megoldódott. A gazdasági szakemberek lelkes munkája segítette elő a további fejlődést. Felszámolták a faiskolahiányt, majd a rosszul