Balassa Iván szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1969-1970 (Budapest, 1970)
Selmeczi Kovács Attila: A napraforgó meghonosodása és elterjedése Európában
A napraforgó termesztésének egyre növekvő jelentősége és világméretű kiszélesedése aktualizálja ennek a kultúrnövénynek történeti kutatását, eredetének és elterjedésének áttekintését. Talán nem lesz haszontalan megkísérelni annak az útnak végigkövetését, amelyet a napraforgó a XVI. sz. elején Amerikából elindulva megtett, hogy európai kultúrnövényként térjen vissza ugyanoda a XIX. sz. végén. Egyben megemlékezés e szerény tanulmány a napraforgó európai történetének kezdetéről, ugyanis éppen 400 esztendeje jelent meg az Európában termesztett napraforgó első leírása. 17 400 év eltelte alatt megszámlálhatatlan írás jelent meg e növényről, de alig 100 éve kezdték szántóföldi művelését olajnyerés céljából propagálni. A napraforgó mint Európa fontos ipari növénye nemcsak az olajgyártás szempontjából érdemel figyelmet, hanem művelésmódja, agrárkultúrája oldaláról is, amellyel a kapásnövények sorát bővíti. Hasznos lemérni azt a változást, amely az egyre bővülő kapáskultúrával a paraszti gazdálkodás módjában és módszereiben végbement. Balassa Iván egyik nagy tanulmánya jól megvilágítja, hogy a magyar kukoricatermesztés és -felhasználás jellegzetes képe, szókincse túlnyomó többségben korábban megvolt munkamódokból, elnevezésekből adódott. A monográfia széles történeti szempontú vizsgálata megjelöli azokat a változásokat, amelyek a művelés elmúlt két évszázada alatt bekövetkeztek és amelyeken a gazdasági fejlődés sajátosságai lemérhetőek. 18 A monográfia szilárd alapot és útmutatást jelent a többi kapásnövény vizsgálatához. Ez a jelentősége fokozottan nyilvánul meg a napraforgóval kapcsolatban, amelyet hazai méretekben teljesen a kukorica művelésének módjára termesztettek, ugyanazon munkaeszközökkel és technikával. 19 A napraforgónak döntően a XX. században kiszélesedő művelése — nemegyszer állami beavatkozásra, új fajták bevezetésével — gyors változásokon esett át: de rögzítette a kapásnövényeket is általában érő hatásokat. A napraforgó művelésmódja és gazdasági szerepe szorosan kapcsolódik a többi kapásnövényhez. Kutatását ezért nagyban megkönnyíti az az európai méretekben is kiemelkedő tudományos feldolgozás, amely három nagy monográfiát alkotott. Balassa Iván a kukorica Kárpát-medencei művelésmódját és széles körű kultúráját 20 , Bálint Sándor a szegedi paprika tájtörténetét 21 , Takács Lajos a dohány magyarországi kultúráját és a dohánykertészek életét dolgozta fel 22 . Ebhez a munkához kapcsolódik a burgonya magyarországi termesztésének és történetének kutatása. 23 A napraforgó a felsorolt kapásnövények közül a legfiatalabb szántóföldi kultúrával rendelkező növény, de jelentősége egyre bővül ipari és takarmánynövényként. Műveléskultúrájának feldolgozása önálló kötet terjedelmét tenné ki. A jelen dolgozat ezért nem vállalkozhatott a napraforgóról szélesebb képet adni, csupán azokat az előzményeket vázolja, amelyek a napraforgó jelenlegi művelését megvilágítják, követve európai elterjedésének történetileg és tájilag is változó útjait. Az elterjedés mozgása a jelen 17. Dodonaeus, Remberlus: Herbarium História. Antwerpiae, 1569. 18. Balassa Iván: A magyar kukorica. Bp. 1960. 19. Csorba András: Vezér a természetesen mívelt mezei gazdálkodásra. Pesten, 1834. 85. p. — ToVnay: Napraforgó-termesztés. Falusi Gazda. 3. (1859.) 16. sz. 140. p. — Rodiczky Jenő: Magyar olajnövények. Kolozsvár, 1899. 36. p. 20. Balassa Iván: i. m. — Balassa Iván: Der Maisbau in Ungarn. Acta Ethnographica. 5. (1956.) 103-182. p. 21. Bálint Sándor: A szegedi paprika. Bp. 1962. 22. Takács Lajos: Dohánytermesztés Magyarországon. Bp. 1964. 23. Kosa László: A magyar burgonyakultúra történetének és néprajzának kutatása. Népi kultúra — népi társadalom. MTA Néprajzi Kutatócsoportjának Évkönyve. Bp. 1. (1968.) 93 — 126. p.
