Balassa Iván szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1969-1970 (Budapest, 1970)
Barbarits Lajos: Népművelő és tudományos munka az agrármúzeum feladatkörében
dainak. Ebből származik a dokumentáció követelménye, ami biztosítja, hogy az egymásra épülő kultúrák kialakításában minden előző tapasztalat értékesüljön. A tapasztalatok tudományokká összegeződnek, és társadalomfejlesztő hatást gyakorolnak, aminek egyik módszere a tömegméretű információ-szolgáltatás: a gyűjteményes szemléltető bemutatás. A természet fényeinek és a tudomány eredményeinek intézményes gyűjtése, megőrzése kezdeti fokon egyedüli feladata volt a múzeumoknak, majd a múzeum lett a tudományos vizsgálódásokhoz szükséges dokumentáció raktározó helye. Később a profil bővült: a múzeumok szerepének súlypontja eltolódott a társadalmi oktatónevelő célkitűzések irányába. Napjainkban is, a kor követelményeinek megfelelően, ez a múzeumi feladatterület alakul erőteljesebben és egyértelműbben. A fejlődés azonban már tovább mutat : a korszerű múzeum a tudományos munkának nemcsak segédintézménye, hanem tudományágazatának tervszerű, aktív művelője is. Ezt szögezi le a magyar múzeumi törvény (1963), amely szerint a múzeum feladata nemcsak a muzeális célnak megfelelő gyűjtemények létrehozása, őrzése, azoknak a népművelés szolgálatába állítása, hanem a múzeum feladata kiterjed anyagának tudományos feldolgozására is. Népművelés és tudományművelés tehát egymást kiegészítő jellemzői a múzeumi munkának. Vitára nálunk ott nyílik még alkalom, hogy egyik vagy másik tudományterület eredményei, módszerei hogyan és mennyire használhatók fel valamely szaktudomány, jelen esetben a agrármuzeológia feladatkörében. A nézetek letisztulása — országhatárokon át, a múzeumügy egészét tekintve — még nem általános, van még eltérés a múzeumi feladatok értelmezésében. Vannak múzeumok, amelyek megelégszenek azzal, hogy a tematikájuknak megfelelő tudományokkal felvértezve, a muzeológia által körvonalazott elvek alapján ellátják a tömegkultúra gyarapításában, a társadalomfejlődés tömegpedagógiai irányításában rájuk háruló feladatot. Ezek az elvek azonban sok helyütt és több vonatkozásban még csak kontúrokban határozzák meg a múzeumi munka tudomány-kapcsolatainak törvényszerűségeit. Az agrármuzeológia pedig sok országban még teljesen hiányzó, kiforrásban levő disciplinája múzeumtudományunknak, természetes tehát, hogy még nem alakulhattak ki általános érvényű végkövetkeztetések a múzeumügy vitás kérdéseiben, így a tudományi illetékesség kérdésében sem. Van a múzeumok tudományos feladatának olyan értelmezése, amely szerint a múzeum eleget tett e téren a kötelezettségének, ha ki tudja elégíteni a más tudományos intézetek kutatómunkájával kapcsolatos igényeket. Önmagában mindegyik célmeghatározás helyes, a múzeumnak mindegyik feladatot el kell látnia. De azok együttvéve sem töltik ki egészében a múzeumi hivatás fogalmát. A múzeumi munka tudományosan megalapozott, a múzeumon kívüli kutató tevékenységhez adott hozzájárulás tudományosan hiteles: horizontális szemléletben ezekből meg lehet állapítani tudományos tartalmat a múzeum munkájában. A haladás dinamikája azonban túlnőtt ezen a szemléleten, és ma már a vertikális tudományművelés követelményét állítja a muzeológus elé. Az intenzívebb, önálló tudományművelésnek különösen sok lehetőségét kínálja az agrármúzeumi terület, amely a maga összetettségével, téma-elemeinek életközelségével, fejlődéstörténeti feltárásainak hézagosságával, társadalmi hasznosságának általánosságával sokoldalú és szinte kimeríthetetlen alkalmat nyújt az agrármuzeológusnak az autochton tudományművelésre. Napról napra több tapasztalat tanúskodik amellett, hogy a múzeum a fejlődésnek azon a fokéin védik valóban korszerűvé, amelyen a tudomány fejlesztésben már nemcsak áttételként, hanem közvetlenül vesz részt a maga kutató és feldolgozó munkájéinak eredményeivel.