Balassa Iván szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1969-1970 (Budapest, 1970)

Mártha Zsuzsánna: Törekvések a tojáskereskedelem rendezésére Magyarországon századunk elején és a budapesti tojástőzsde

külföldi rossz híre is hátrányosan befolyásolta. Hosszú időn át a hazai tojáskereskedelem alig törődött a tojás külföldön szokásos osztályozásával, higiénikus csomagolásával, a különféle minőségek szakszerű elnevezésével, pedig ezeket, a kulturált kereskedelemre jellemző manipulációkat a kitűnő dán tojásértékesítő szövetkezetek működése folytán mind igényesebbé vált nyugat-európai fogyasztók már megkövetelték. A XX. sz. elejére a civilizált országokban mindenütt jelentős mértékben fokozódott a tojásfogyasztás. Mértékadó vélemény szerint az akkoriban Magyarországon elfogyasztott tojásmennyiségnek csaknem fele részét cukrászati, édesipari készítmények előállítására használták.

30 Ez az arány a nálunk gazdagabb országokban még nagyobb lehetett. Egyelőre azonban az igények emelkedéséből adódott konjunktúrát nemigen használtuk ki. Csak később, az 1910-es évektől kezdve voltak Magyarországon jónevű tojáskereskedő cégek, amelyek a tojáskezelés terén korszerűen eljárva, már Bécs kikerülésével közvetlenül a vámkülföldre: Berlinbe, Kölnbe, Frankfurtba, Münchenbe, Párizsba, svájci üdülőhelyekre szállítottak. Utóbb a magyar baromfinak és tojásnak London és a nagy angol gyárvárosok ugyancsak kitűnő piacai lettek, sőt volt rá eset, hogy még Spanyolországba is került magyar tojás.

31 Kezdetleges piaci viszonyok között —- Magyarországon sokáig ez volt a helyzet—a tojások bizonyos hányada a termelők és az őket felkereső helyi fogyasztók közötti közvetlen üzleti kapcsolat útján jut el rendeltetési helyére. Ez kiküszöböli a tojásnak a kereskedelem szempontjából rendkívül hátrányos tulajdonságát: könynyen romló voltát. Régen a tojáskereskedelemnek mindenütt szinte megoldhatatlan problémája volt, hogy kifogástalan, friss állapotban nem tudta az árut nagyobb távolságra a fogyasztókhoz eljuttatni. A helyi fogyasztók azonban csak viszonylag kevés tojást vittek el a termelőktől. Rajtuk kívül nálunk a századforduló táján főként házaló „szedők" érintkeztek a termelőkkel közvetlenül. Azok szokása volt, hogy különféle módon behízelegték magukat a háziasszonyoknál, pénz helyett gyakran ruhára való anyagot vagy valami csecsebecsét kínáltak a tojásért és a kettős üzleten mindig megtalálták a számításukat. A tojás túlnyomó része a szedőknek, ill. a falusi piacok tojáskofáinak közvetítésével került forgalomba. Az ügyesebb szegény asszonyok közül számosan specializálták magukat az aprójószág és a tojás felvásárlására.

32 Többnyire 10—12, sőt több szedője is volt a megbízónak, aki pénzzel látta el őket a bevásárlásra. A szedő az eladók házainál vagy a piacon összeszedte, kifizette, majd a kofához vagy ha kereskedőtől kapta a megbízást, mindjárt ahhoz továbbította az árut, és 100 tojás után 20—-30 fillér, ún. szedőpénzt kapott. Ezenfelül nagyobb tételek átadásakor gyakran „elolvasott" 10—15 darabot, ez is a haszna volt.

33 A kereskedő azután rendszerint nagykereskedőnek adta tovább a tojást, s mindenki nyerészkedett rajta. így történhetett, hog}' a termelő nemritkán alig felét kapta a tojás fogyasztói árának. Annak, hogy ez a helyzet országszerte kialakulhatott, az is oka volt, hogy a legtöbben alárendelt jelentőségű termelési ágazatnak tekintették a baromfitenyésztést. Maga a gazda nem foglalkozott vele, csupán a család nőtagjai törődtek azzal és termékeinek értékesítésével.

34 A bevételt a háziasszonyok .saját zsebpénzüknek tekintették. Talán azért is terjedt a ba30. Hreblay Emil: Baromfitenyésztés. Bp. 1905. 186. p. 31. Winkler János: Baromfi- és tojáskereskedelem. Bp. 1913. 4. p. 32. Ecseri Lajos: A szegény emberről. Bp. 1912. 75. p. 33. Kiss Lajos: A szegény asszony élete. Bp. 1943. 333. p. 34. A nagy alföldi városok piacain, mint pl. Hódmezővásárhelyen is, állandó helyük volt a tojásárus asszonyoknak, akár a többi árusnak. Lásd: Kiss Lajos: Vásárhelyi híres vásárok. Szeged, 1956. a 8. és 9. oldalak közötti helyszínrajzot. 19 Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 289