Balassa Iván szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1969-1970 (Budapest, 1970)
Für Lajos: Az állattenyésztés szerkezeti átalakulása a századfordulón
A racka és a cigája megmentése érdekében lépéseket szándékozott volna tenni maga az állam is — nem sok eredménnyel. A fajta pusztulását „végzetes" folyamatnak látták tenyésztési és szociális szempontból egyaránt. Szociális szempontból azért, mert „a racka a kisbirtokos kezén van, ez szolgáltat neki vajat, túrót és így jobban élhet, ez szolgáltatja öltözékére a gyapjút", tehát táplálja és védi egészségét. Tenyésztési szempontból pedig azért, mert ekkor olyan szakemberek is, mint Tormay Béla, ebben vélték látni Kelet-Európa „jövőbeli húsjuhát". 40 A hanyatlás következő szakaszában épp az uradalmi juhászatok apadása nyomán a merinófajták száma fogyott, s a régebbi fajtáké ugyanakkor 1 millióval emelkedett. Viszonylag rövid idő alatt jutottak jelentős szerephez az angol vagy egyéb eredetű húsjuh-fajták. A húsjuhok tenyésztése Magyarországon Nyitra, Pozsony és Győr megyék területéről, a nagyüzemi juhászatokból indult el hódító útjára. A juhállomány zöme a századforduló után már az erdélyi Középhegység és a vele határos, főként románok lakta területre koncentrálódott. Itt az állomány szinte kizárólag racka és cigája volt: 1911-ben a 4,5 milliót kitevő fajtából ezen a területen legelészett több, mint 3 millió. A dunántúli és a felvidéki középhegység vidékén — zömmel az uradalmakban — az állomány szinte csaknem egészében merinó- és húsjuh-fajtákból állt 41 , a Tisza mentén, főként a Kunságban és Hajdúságban, Mezőtúr és Szarvas környékén pedig az ún. „tiszai fésűsjuhot" tenyésztették. 42 A juhtartás legfőbb célja a gyajjjúnyerés volt, érthető tehát, ha jobbára a gyapjúkereslet, az európai konjunktúrák mozgatták az új fajták térhódítását, mint ahogy a dekonjunktúra nagymértékben közrejátszott abban is, hogy előbb az ősi, majd a merinó juhászatok hanyatlásnak indultak. Az 1890-es évek elején, amikor a textilipar érdeklődése már a finomszálas gyapjú helyett a durvább, de olcsóbb (alacsonyabb önköltségű) és olcsóbban feldolgozható tengerentúli hosszú gyapjú felé fordult, s a konkurrencia nyomására más országok új fajták tenyésztését szorgalmazták, nálunk a szűk látókörűség még mindig reménykedett abban, hogy a hagyományos és a merinófajtáké a jövő. Az utóbbi tartását főként azzal látták volna indokoltnak, hogy „Németország már e tenyésziránynak hátat fordított, Angliában nem létezik, Franciaország más úton halad, Spanyolországban, eredeti hazájában aláhanyatlott, a tengerentúli országok pedig jobbára csak hosszú gyapjút hoznak a piacra", Magyarországnak nem kell tehát megbirkóznia a „konkurrenciával". 43 Ez az elképzelés azonban éppúgy illúzió maradt, mint annyi minden más abban a korban. A korábban 150 ezer mázsa körül mozgó évi gyapjúhozam évről évre csökkent, s szerepe az agrárexportban fokról fokra kisebb lett. A húsjuhok térhódítása ellenére lényegében hasonló sors érte az ürükivitelt is. Mind a hízott, mind a mustra birkák ára csökkent. A belső értékesítést s a kivitelt egyformán megnehezítette, hogy a tenyésztők az ürüket többnyire márciusban és júliusban dobták piacra, vagyis nem tudtak éven át egyenletes árukínálatot biztosítani. 44 A paraszti juhászatokban fontos szerepet játszott a tejtermelés is. A Tisza mentén és a hegyvidékeken a tenyésztőknek jelentős hasznot hozott a tejtermékek feldolgozása. A tejből főként gomolyát és juhtúrót készítettek. A juhtenyésztő pásztorok, parasztok a juhtejből és termékeiből a Felvidéken és Erdélyben tekintélyes mennyiséget vittek a piacra. 45 40. Az 5. jegyzetben i. h. 12. t. 1890. 76. cs. 37944 sz. 41. MSK 41. k. 20 — 32. p. —Rodiczky Jenő: Juhtenyésztés. Magyarország i'öklm ív élése. Bp. 1896. 42. Az 5. jegyzetben i. h. 12. t. 1890. 76. cs. 37942 sz. 43. Az 5. jegyzetben i. h. 12. t. 1890. 76. cs. 37946 sz. 44. Az 5. jegyzetben i. h. 12. t. 1890. 76. cs. 37947 sz. 45. Egán Ede: a 30. jegyzetben i. m. 23 — 27. p.
