Balassa Iván szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1969-1970 (Budapest, 1970)
Für Lajos: Az állattenyésztés szerkezeti átalakulása a századfordulón
Állatfajok 1884 1911 az állomány %-a Szarvasmarha 56,5 60,3 Ló 20,1 19,5 Juh 12,2 7,5 Sertés 11,2 12,7 Összesen 100,0 100,0 Táblázatunk szerint az 1880-as évek má- 3. táblázat sodik és a 90-es évek első felében valamennyi állatfajunk darabszáma változott: a lovak, szarvasmarhák és sertések száma jelentős mértékben emelkedett, a juhoké viszont esőkként. A darabszámot illetően döntő fordulatról lehet beszélni, hiszen a lovak száma több, mint 250 ezerrel, a szarvasmarháké 1,3, a sertéseké 1,0 millióval emelkedett, ugyanakkor közel 3 millióval csökkent a juhoké. Az 1884. és 1«95. évi összeírás között eltelt időszakból csupán 1890-ben ismerj ük a juhok darabszámát. Tormay Béfónak a juhtenyésztés múltját is áttekintő egyik memoranduma szerint 1890-ben 10 544 881 darabot számlált az ország juhállománya. 5 A többi állatfajra vonatkozó adatok hiányában csupán megkockáztatni lehet azt a feltevést, hogy ha a juhállomány nagyméretű apadása csak 1890 után indult meg (számuk ekkor ugyanis majdnem annyi volt, mint 1884-ben), akkor nem lehet egészen valószínűtlen annak a feltételezése, hogy a ló-, sertés- és szarvasmarhaállomány nagyfokú gyarapodása ugyancsak erre az időszakra eshetett. Ebből a szempontból mérlegelve most már az előbbi táblázat adatait, s ha feltételezzük is, hogy 1911 után a szarvasmarhák és a sertések darabszáma lényegesen már nem gyarapodott, a vizsgált negyedszázad alatt az állattenyésztés intenzívebb ágazatainak számbeli növekedése akkor is igen jelentősnek mondható. Számosállat-számban kifejezve, az 1880-as évek végétől eltelt 20—25 év alatt az állomány mintegy 1,5 millióval, globálisan mintegy 20%-kal gyarapodott. 6 Távlatait tekintve igen fontos volt az egyes fajok egymáshoz viszonyított arányában beállt eltolódás is. A számosállatok százalékos megoszlása tükrözi ezt legjobban (3. táblázat). A százalékos viszonyszámok világosan jelzik, hogy az állomány kizárólag csak az intenzívebb jellegű ágazatokban növekedett, míg a külterjesebb, ill. kevesebb hasznot hajtó ló- és juhállomány részaránya csökkent: 1884-ben az állománynak alig több, mint 2/3-át, 1911-ben pedig már közel 3/4-ét a szarvasmarha- és a sertésállomány alkotta. Az arányváltozásokban már mindenképpen az. állattenyésztési struktúra átalakulásának minőségi jegyeit kell látni. Még lényegesebb volt az egyes fajok fajtajellegének gyökeres átalakulása. A nagyobb hasznot hajtó fajták — a lóállományt nem tekintve — jórészt ekkor váltották fel s szorították vissza az ősi magyar állatfajtákat. Ezzel párhuzamosan leáldozófélben volt a századokon át gyökeret vert, ún. szilaj és félszilaj hagyományos tartásmód s helyét fokról fokra az istállózás foglalta el. Ha magunk elé terítjük az 1895. évi felvétel adatai alapján készített térképlapokat, az egyes állatfajok területi elhelyezkedésének sajátos félköríves zónái tárulnak elénk. A növénytermesztés, a kapások, a szálastakarmányok és természetes kaszálók tájövezeteinek mintegy a visszfénye tükröződik az állatfajok sűrűségi térképlapjain. Altalánosságban itt csak annyit szögezzünk le, hogy az ország déli feléről, Somogyból elindulva Tolnán, Pest, Szolnok, Békés, Csanád s Arad vár5. Országos Levéltár (a továbbiakban : OL), K. 184. 12. t. 78. cs. 1890. 37941 sz. (i. A lovak száma mintegy 250 ezerrel, a szarvasmarháké 1,3, a sertéseké számosállat-számban mintegy 320 ezerrel szaporodott, viszont a juhállomány mintegy 300 ezerrel apadt.
