Balassa Iván szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1969-1970 (Budapest, 1970)
Takács Imre: Az erdészet fejlődése Magyarországon 1880-ig a jogszabályok tükrében
költségfedezet körüli alkudozások következtében — megszakításokkal — hosszú időt igényelt, míg végre az országgyűlés bajorországi mintára, 09 de irányelveiben a hazai viszonyoknak megfelelően megalkotta az erdőgazdaságunk további fejlődését több mint fél évszázadon át meghatározó 1879: XXXI. törvénycikket. 90 Ezzel a törvényhozás a magyar erdőgazdaság jogi szabályozásának nemcsak az ország egész területén egységes, hanem szakszempontból az akkori viszonyokhoz képest modern alapjait is lefektette. 91 Az új erdőtörvénynek javára írták az érdekeltek többek között azt is, hogy az erdőtulajdonosoknak a XIX. sz. légkörében annyira féltett rendelkezési szabadságát a közérdek szempontjából feltétlenül szükséges mértéken túl nem korlátozta, mégis következetesen az állam erdőgazdasági politikáját juttatta érvényre. 92 A polgári Magyarország első erdőtörvénye 1880. július 1-én lépett hatályba. Rendelkezései mindenekelőtt biztosítani kívánták azt, hogy a szomszédos termőterületeknek, építményeknek, utaknak és más közlekedési eszközöknek földcsuszamlás, vízmosás, hógörgeteg stb. elleni védelmét szolgáló erdők, az ún. véderdők fennmaradjanak, függetlenül attól, hogy kiknek a tulajdonai. Ezenkívül a törvény a véderdőknek az erdőrendészeti hatóság (törvényhatósági közigazgatási bizottság, földmívelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter) által megállapított, rendszeres gazdasági terv (üzemterv) szerinti kezelését is elrendelte. 93 A más gazdasági művelésre, vagyis szántóföldnek, rétnek, kertnek vagy szőlőnek állandóan nem alkalmas talajon álló, ún. feltétlen erdőtalajú erdőkre vonatkozóan pedig — szintén tekintet nélkül tulajdonjogi helyzetükre — úgy rendelkezett az új erdőtörvény, hogy ha az ilyent kitermelték, helyét hat évnél nem hosszabb idő alatt újra be kell erdősíteni. Ésszerű korlátok közé szorította az 1879. évi erdőtörvény a túlzott és rendetlen erdei legeltetést, valamint az erdei alomszedést, 94 gondoskodott a tűzveszély és a rovarkárok elhárításáról, szabályozta az erdei kihágási (szabálysértési) eljárást, kötelezővé tette a faállományuktól megfosztott kopár, valamint a vízmosásos területek mielőbbi befásítását, rendezte az erdei termékek szárazon és vízen való szállítását. Az 1879. évi erdőtörvény az erdőbirtokok jelentős részében — tulajdonosaik érdekével összhangban — biztosította a szakszerű kezelést és a gazdaságos használatot azáltal, hogy kötelezte az államot, a megyei és a városi törvényhatóságokat, a 89. Lesenyi Ferenc: A magyar erdőgazdaság története és mai helyzete. Bp. 1936. 13. p. 90. E törvény hatályát „Az erdőkről és a természetvédelemről" szóló 1935: IV. törvénycikk szüntette meg. Rendelkezéseit hatályának 55 esztendeje alatt több törvény, különösen „A községi és némely más erdők és kopár területek állami kezeléséről, továbbá a közbirtokosságok és a volt úrbéresek osztatlan tulajdonában levő, közösen használt erdők és kopár területek gazdasági ügyvitelének szabályozásáról" szóló 1898: XIX., „Az erdészeti igazgatásról" szóló 1923: XVIII-, „Az erdők telepítéséről az Alföldön és a fásításokról" szóló 1923 : XIX. tc, valamint a kormánynak háború esetére adott kivételes felhatalmazás alapján kibocsátott két fontos rendelet (a fahasználatokat magánerdőkben is hatósági engedélyhez kötő 3296/1918. M. E. és a nem feltétlen erdőtalajon álló erdők irtását is földművelésügyi miniszteri engedélytől függővé tevő 6201/1918. M. E. sz. rendelet) egészítette ki, ill. részben módosította. 91. Arató Gyula: Magyarország erdőgazdasága. In: A Magyar Szent Korona Országainak földrajzi, társadalomtudományi, közművelődési és közgazdasági leírása. Szerk.: Lóczy Lajos. Bp. 1918. 316. p. 92. Bedő Albert: Az erdészeti ügyek közigazgatási kezelése. Bp. 1882. 2. p. 93. A védőerdőkkel a futóhomokon álló erdők is azonos elbírálás alá estek. 94. Egyes vidékeken az erdei almot marhaistállókban a trágya szaporítására használták fel. Ez a gyakorlat erdészeti szempontból károsnak bizonyult. A szakkörök régtől fogva azt kívánták, hogy az erclei alomszedés ott, ahol a nép arra szolgalmi jogot szerzett, s így az meg nem tiltható, legalább korlátoztassék úgy, hogy ugyanazon a területen csak minden 4— 5. évben legyen szabad az erdei alom gyűjtése. Fekete Lajos: Az erdővédelem körvonalai. Selmecz, 1877. 55. p.
