Balassa Iván szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1969-1970 (Budapest, 1970)
Takács Imre: Az erdészet fejlődése Magyarországon 1880-ig a jogszabályok tükrében
Az 1807. évi XXI. tc. a rendi Magyarország alkotása volt, helyét tehát olyan erdőtörvénynek kellett volna mielőbb átengednie, amely a polgári jogrendnek, a megváltozott földbirtokviszonyoknak és gazdasági helyzetnek megfelelt. Célszerű lett volna továbbá azt az erdőgazdaságra hátrányos állapotot felszámolni, hogy az ország különböző részein más-más erdőjog volt hatályban. Ez azonban késett, és mert a régi erdőtörvénynek a változott viszonyok között immár korszerűtlen rendelkezéseit is lanyhán hajtották végre, úgyszólván semmi sem tartóztatta fel az erdőirtást, különösen a volt úrbéri, a községi és a közbirtokossági erdőkben nem. Az erdők pusztulása 1867 után is rendületlenül folytatódott. A szükséglet állandó emelkedése folytán a fakitermelés a súlyos és terjedelmes faanyag messzebbre szállítására kiválóan alkalmas víziutak (Duna, Vág, Garam, Tisza, Szamos, Körös, Maros, Dráva, Száva) mentén, a közlekedés fejlődésével pedig az újonnan épült vasútvonalakhoz és közutakhoz közel fekvő erdőkben is évről évre nagyobb lett. Az erdőbirtokosok általában nem voltak tisztában a fa növekvő gazdasági értékével, de az erdőgazdálkodás tartós jövedelmeztetésének mérlegelése is távol állott tőlük. Olcsón adták el a lábon álló erdőt vállalkozóknak, rájuk bízva nemcsak a faállomány kitermelését, hanem a fatömegnek az erdőből való kiszállításához szükséges beruházásokat is. Csak az 1873. évi hitelválság nyomasztó hatására torpant meg átmenetileg a magánerdők kiárusítása. 73 Kevés erdőbirtokos rendezkedett be az elsődleges fafeldolgozásra. Egykori megállapítás szerint 1875-ben „Az elkülönítések és tagosítások az egész országban már-már lassanként befejezésükhöz közelednek, a községek kikapják erdeiket, melyek fölött, kevés kivétellel, felügyelet nem gyakoroltatik. Az idősb állabok 74 levágattatnak minél előbb, a letarolt területek átbocsáttatnak a marhának s így az utódok drága pénzen lesznek kénytelenítve faszükségletüket idegen erdőkből fedezni". 75 A könnyelmű erdőirtással elkövetett hibákat hosszú idő alatt és nagy költséggel lehetett csak valahogyan helyrehozni. Ez a folyamat nem kizáróan hazai jelenség, hanem a mindinkább kibontakozó kapitalizmusnak Európa-szerte egyik kísérője volt. 1867 után a rendezésre váró gazdasági-társadalmi feladatok tömege, valamint az új közjogi berendezkedés kiépítésének sürgőssége annyira igénybe vette a magyar közéletet, hogy a hatóságok a kíméletlen erdőgazdálkodás megakadályozására egyebet jóformán nem tettek, mint elbírálták, ill. orvosolták a felmerült konkrét panaszokat. 76 A gyakorlatban tehát az erdőbirtokosok belátására volt bízva nemcsak erdeik kezelésének módja, hanem azok fenntartásának vagy kiirtásának az elhatározása is, s habar az állami erdőkben 77 és egyes rendezett magán- és hitbizományi uradalmak erdeiben már alkalmazták az okszerű erdőgazdálkodás módszereit, a többi erdőben általában rossz gazdálkodás folyt. Nem kevesen voltak, akik nem vagy alig tettek eleget ama fő követelménynek, hogy a lehetőség szerint ugyanakkora területen ültessenek új erdőt, mint amekkorán a fát kitermelték, hogy az erdő állaga változatlan maradjon. Ebből a szempontból néhol még az államerdészetet is terhelte mulasztás. Az elkövetett hibák leginkább a pazarló erdőhasználatban vagy a felújítás elmulasztásában állottak, de a legeltetési haszonvétel újabb kiterjesztésének és korlátlan gyakorlásának is sok, főként közös erdő esett ismét 73. Jekelfalussy József: Az ezredéves magyar állam és népe. Bp. 1896. 451. p. 74. Mai szóhasználat szerint : ,,állományok". 75. Kérünk erdőtörvényt! Földmívelési Erdekeink. 1875. évf. 384. p. 76. Jekei)'alussy József: a 73. jegyzetben i. m. 446. p. 77. Pénzügyminiszteri kimutatás szerint az állami erdők területe Magyarországon és Horvát Szlavonországban az 1870-es években 2 210 890 hektár (3 841 864 kh). Kevés európai államnak volt abban az időben hasonlóan kiterjedt erdőgazdasága.
