Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1967-1968 (Budapest, 1968)
Matolcsi János: Avarkori háziállatok maradványai Gyenesdiáson
lóra (Equus przewalskii Poljakoff), vagyis a takira vezeti vissza. 8 A mongol puszta e kihalóban levő vadlovát legutóbb Kaszab, magyar zoológus figyelte meg. 9 A földrajzi eredet tekintetében szinte a háziállat-történeti kutatás hajnalkorától kezdve megkülönböztetik a lovak keleti és nyugati csoportját. Az avar lovak hovatartozása ilyen szempontból nem okoz sok gondot, mert a keletről nyugat felé irányuló népvándorlás mutatja a lovak földrajzi eredetét. Mégis utalnunk kell azokra a tartalmi változásokra, amelyek folytán a keleti és a nyugati elnevezés időnként és szerzőnként más-más értelmezést kapott. Korábban a melegvérű, illetve a kistestű lovakat sorolták a keleti (orientális) csoportba, a hidegvérű, illetve a nagytestű lovakat pedig a nyugati (occidentalis) csoportba. 10 Ez utóbbit a robustus fajták csoportjának is nevezték. Ma már más értelemben használjuk a keleti és nyugati elnevezést és olyan alkati típusokat értünk alatta, amelyek egyrészt a füves pusztákon, másrészt az erdős-hegyes területeken alakultak ki. Bökönyi szerint a két csoport között a vaskorban nagyságbeli különbség volt, s a keleti csoport lovai felülmúlták a nyugatit, vagyis a testnagyság éppen ellenkezőleg alakult, mint azt régebben hitték. Tenyésztési szempontból a vaskorban a keleti csoport tagjai tekinthetők jobban kitenyésztetteknek. 11 A keleti lovak ugyanis finomabb felépítésűek, szilárdabb alkatúak, élénkebb vérmérsékletűek, gyorsabb járásúak és inkább respiratorius jellegűnek tűnnek, szemben a nyugati csoport túlnyomórészt muscularis típusú lovaival. A keleti csoport legismertebb őskori képviselői a szkíta lovak voltak. Calkin ezekről az állatokról közli, hogy elterjedési területük a vaskorban, illetőleg az i. e. IV—V. században az Altáj hegységig nyúlt, majd az i. u. évszázadokban gyakoriak voltak a Fekete-tenger északi partvidékén. 12 Természetes, hogy ilyen nagy területen és ilyen hosszú időn át a szkíta lovak sem lehettek egységesek, hiszen testalkat szerint Vitt még a pazirikszki kurgánokban talált szkíta lovakat is négy csoportba osztotta. 13 A szkíta lovak létezését a korai vaskor végétől Bökönyi hazánk területén is kimutatta. 14 E lovak jelenléte a Kárpát-medencében egj^enes következménye a szkíták időszámításunk előtti VI. évszázadban való megjelenésének és a mintegy 300 éves itt tartózkodásának. Úgy tudjuk, hogy a szkíták hozták hazánk földjére a lótemetkezés szokását, tőlük maradtak ránk a vaszabiák, sőt a legrégebbi négykerekű szekér vasalkatrészei is szkíta sírból kerültek elő. 15 Mindezek bizonyítják, hogy a Kárpát-medencében a keleti típusú lovak már a 8. Herre, W.: Die geschichtliche Entwicklung der Haustierzüchtung. In : Züchtungslehre von W. Zorn. E. TJlmer, Stuttgart. 1958. 1—43. p. — Nobis, G. : Beiträge zur Abstammung und Domestikation des Hauspferdes. Ztschr. f. Tierz. und Züchtungsbiol. 64. 1955. 9. Kaszab Z.: A Przewalski-ló ( Equus przewalskii Poljakoff) újabb előfordulása Mongóliában. Állattani Közlemények. 54. Bp. 1967. 63—65. p. 10. Ez a beosztás Frank nyomán terjedt el, lényegében ezt követte Nehring, Wilkens, Antonius, Lundholm is. 11. Bökönyi, S.: Angaben zur Kenntnis der eisenzeitlichen Pferde in Mittel- und Osteuropa. Acta Arch. lè. köt. Bp. 1964. 234—237. p. 12. Calkin, V. I.: Domasnie i dikie zsivotnie Szevernogo Pricsernomorja v epohe rannevo zseleza. MIA SzSzSzR. 53. Moszkva. 1960. 36. p. 13. Vitt, V. O. : Losadi pazirikszkih kurganov. Szovjetszkaja Archeologija. XVI. köt. Moszkva— Leningrád. 1952. 173—174. p. 14. Bökönyi, S.: Les chevaux seytkmes du cimetière de Szentes— Vekerzug. Acta Arch. Hung. 2. köt. Bp. 1952. 173—183. p. — Uő.: Les chevaux scytiques de Szentes— Vekerzug II. Acta Arch. Hung. 4. köt. Bp. 1954. 93—114. p. — Uő.: Szkifszkie losagvi v Szentes— Vekerzug. III. Acta Arch. Hung. 6. köt. Bp. 1955. 23—31. p. 15. Párducz M.: Szkítakori kutatásunk újabb eredményei. Arch. Ért. 82. köt. Bp. 1955. 157. p.
