Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1967-1968 (Budapest, 1968)
Takács Imre: A mezőgazdaság irányításának jogforrásai, intézményei és szervei Magyarországon (1889—1919)
megújították volna. Elhúzódó alkudozás után a Monarchia két állama 1907-ben a lejárt vámszövetség helyett az 1917. év végéig szóló kereskedelmi és vámszerződést kötött egymással, miután még 1902-ben megegyeztek egy mindkét ország mezőgazdasági és ipari érdekeit egyaránt védő új vámtarifában (erről magyar részről az 1899: XXX. tc. 4. §-a rendelkezett), majd felhatalmazták a közös külügyminisztert, hogy annak alapján más államokkal kereskedelmi szerződéseket kössön. Ezen az alapon az 1917. XII. 31-ig terjedő időre Németországgal, Belgiummal, Svájccal, Olaszországgal és Oroszországgal jöttek létre a Monarchiának szerződései; ezeket részünkről 1906-ban léptették életbe. Utóbb Magyarország az 1902. évi tarifát, mint autonóm magyar és egyúttal mint szerződéses osztrák—-magyar vámtarifát, törvénybe iktatta (1907: LUI. tc). E tarifa legnevezetesebb újítása a gabona- és állatvámok jelentékeny felemelésével a több mint 50 milliós vámbelföldi fogyasztópiac biztosítása volt Magyarország és Ausztria mezőgazdasági termelése számára. Ugyanakkor a vámbelföldön monopolhelyzetet élvező osztrák ipar versenye megakadályozta a magyar ipar nagyobb arányú kifejlődését, ami természetesen a magyar mezőgazdaságra is visszahatott, mert alacsony színvonalon tartotta a hazai fogyasztást. 45 Emiatt ez a vámvédelem ütköző pontja volt nálunk annak a két tábornak, amehmek egyike Ausztriával közös, a másik önálló magyar vámterületet követelt. A protekcionista vámtarifa kiharcolásában döntő szerepet vitt a magyar földmüvelésügyi kormányzat, amely ahhoz nagy segítséget kapott a IV., V. és VI. országos gazdakongresszustól, majd „az iparival egyenlő mezőgazdasági vámvédelem" fenntartásáért kifejtett erőfeszítéseihez az 1908-tól 1914-ig majdnem évenként megrendezett gazdaszövetségi nagygyűlésektől. 46 A merkantil érdekeltség ellenakcióinak kivédésére az Országos Magyar Gazdasági Egyesület 1913-ban Mezőgazdasági Vámpolitikai Központot alapított. A vámtarifa törvénybeiktatása és az osztrák—magyar kereskedelmi és vámszerződós becikkelyezése (1908: XII. tc.) után arra irányult a magyar földművelésügyi kormányzat törekvése, hogy a Monarchia gazdasági viszonya a Balkánnal rendeztessék. A szomszédos balkáni államokkal kötött kereskedelmi szerződések megújításakor egyrészt az volt a magyar álláspont, hogy a nyugatról, főként Németországtól kapott vámpolitikai nyomást mezőgazdaságunk jövedelmezőségének biztosítása végett tovább kell adnunk, 47 a másik pedig, hogy értékes állatállományunkat élőállatoknak az akkoriban állategészségügyi szempontból megbízhatatlan Balkánról való behozatalával nem tehetjük ki a fertőzés állandó veszélyének 48 Ez a külkereskedelempolitikai irányzat javára szolgált az osztrák—magyar agrárérdeknek, főként a magyar nagybirtoknak vált hasznára, de súlyosan károsította a balkáni országok mezőgazdaságát. Közismert tény, hogy a szerbiai sertések beáramlásának megakadályozása is jelentős mértékben hozzájárult annak az elkeseredésnek az elmélyítéséhez, amely ebben a csak nemrégen függetlenné vált kis országban a Monarchia, különösen Magyarország ellen századunk elején felgyülemlett. A külkereskedelmi kapcsolatok terén további jelentős termeléspolitikai fejlemények voltak, mert megkönnyítették a hazai mezőgazdasági produktumok értékesítését: az ún. őrlési forgalomnak 1898. évi korlátozása, majd annak 1899-ben történt megszüntetése (mindkét intézkedés elsősorban a romániai búza behozatala ellen 45. Pap Dávid: Magyar vámterület. Bp. 1904. 256. p. 46. Gesztelyi Nagy László: Agrárprogramm-agrárparlament. Magyar Gazdák Szemléje. 1927. febr. sz. — Bernát Gyula: Az új Magyarország agrárpolitikája 1867—1914. Bp. 1938. 382. p. 47. Gratz Gusztáv: A dualizmus kora. Bp. 1934.1. köt. 237. p. 48. Lestyánszlcy Sándor: Kereskedelmi szerződésünk Szerbiával. Bp. 1908. 19. p.
