Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1967-1968 (Budapest, 1968)
Takács Imre: A mezőgazdaság irányításának jogforrásai, intézményei és szervei Magyarországon (1889—1919)
lyozta. Említést érdemel, hogy a legeltetési társulatok fölött nem az általános I. fokú közigazgatási hatóság, hanem a törvényhatóság közigazgatási bizottságának gazdasági albizottsága, amelynek a gazdasági felügyelőség vezetője is tagja volt, gyakorolta a közvetlen felügyeletet. 1913-ban az ország területének 21,3 %-a volt legelő és rét. Szarvasmarhatenyésztés — tejgazdaság A hazai állatállomány minőségi fejlesztése terén az igénytelen, lassú kifejlődésű, tejtermelésre kevéssé alkalmas, de jó igavonó szürke magyar marha felcserélése a hármas hasznosítású (tej, hús, igavonás) nyugati fajtákkal járt leginkább sikerrel. Eőként Svájcból állami támogatással szép számmal hoztak be tenyészállatokat, kezdetben községek részére bikákat, később kisgazdák részére vemhes üszőket is. Az átalakulást elsősorban a tej iránti érdeklődés okozta. 19 A szürke marha a hazai szarvasmarhaállománynak 1895-ben még 51,0 %-át képviselte, 1911-ben pedig már csupán 27,8 %-os volt az aránya. A szarvasmarhatenyésztés tejgazdasági belterjesítése végett, különösen a Dunántúlon és a Duna—Tisza közén, az Országos Tejgazdasági Felügyelőség közreműködésével te jelest ellenőrző szervezeteket létesítettek azzal a rendeltetéssel, hog}' a nagyobb tejtermelés és az okszerűbb takarmányozás tekintetében fejlesszék a szarvasmarhatartás termelékenységét, és bázist adjanak a jobb egyedek törzskönyvezéséhez. A minisztérium állami vajmestereket osztott be ezekhez a szervezetekhez, amelyek tevékenysége a nagyobb üzemekre terjedt ki, 20 továbbá felkarolta a kistenyésztők érdekét szolgáló tejszövetkezetek és havasi legelők ügyét. 1909-ben Budapesten tartották a IV. nemzetközi tejgazdasági kongresszust. Az 1911. évi állatszámlálás 7 319 121 szarvasmarhát talált az országban, 8,0%-kal többet, mint az 1895. évi üzemi összeírás. Lótenyésztés A lótenyésztés fejlesztésére időszakunkban mindvégig külön főosztály működött a Földmívelésügyi Minisztériumban ; ezzel is kifejezésre kívánták hozni a magyar lótenyésztés kiemelt jelentőségét. A minisztérium a meglévő (mezőhegyesi, bábolnai, kisbéri és fogarasi) állami ménesek mellé 1890-ben Kolozson erdélyi tájfajta angol félvér és 1897-ben Gödöllőn kisnonius ménest létesített. A Fogarason 1875-ben alapított lipizzai ménest 1913-ban Bábolnára, innen 1917-ben Aranyosgyéresre,. majd 1918-ban ismét Bábolnára helyezte át. Intézkedett a törvényhatósági (vármegyei, városi) lótenyészbizottmányok (73.653/1890. F. M.), a köztenyésztésre szánt magánmének megvizsgálása (41.730/1897. F. M.) és a csikódíjazások ügyében is. Anyagilag támogatta a Magyar Lovaregylet rendezte versenyeket és a vidéki lóversenyeket. A kistenyésztők csikai után a totalizatőr alapból (1894: XXIX., és 1913: XIII. t-cikkek) legelőbért fizetett. 21 A népi lótenyésztés közvetlen érdekét szolgálta a földművelésügyi tárcához tartozó, de katonai parancsnokságok kezelésében működő 4 állami méntelep (Székesfehérvár, Nagykőrös, Debrecen, Sepsiszentgyörgy) egyenként 4—6 ménteleposztállyal és összesen mintegy 1000 fedeztetési 19. Gacd László: A magyar állattenyésztés története. Bp. 1966. 396. p. 20. Gratz Ottó— Vogel József: A tejgazdaság története és statisztikája. Magyaróvár, 1938.. 49. p. 21. G zettler Jenő: Magyar mezőgazdasági szociálpolitika. Bp. 1914. 618. p.
