Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1967-1968 (Budapest, 1968)
P. Hartyányi Borbála—Nováki Gyula—Patay Árpád: Növényi mag- és termésleletek Magyarországon az újkőkortól a XVIII. századig
31. Lengyet (Tolna m.) Wosinsky Mór 1882-ben kezdte meg ásatásait a lengyeli őskori lakótelepen, majd 1885, 1886 és 1890-ben folytatta a feltárásokat. Valamennyi ásatásánál sok növényi mag került elő, melyeknek előkerülési körülményeit a publikációkban részletesen írja le. A lelőkörülményekre alább még visszatérünk. Wosinsky megállapítja, hogy Lengyelen neolitikum és egy kifejlett bronzkor van, utóbbit mai értelemben korai vaskornak is nevezhetjük. A két korszak leletei gyakran összekeveredve jelentkeztek, ezeket nem sikerült elválasztania. így a „lakások" (melyek nagy része inkább különböző rendeltetésű gödör volt) kormeghatározásánál nem a bennük talált régészeti anyagból indult ki, hanem sok külföldi analógia alapján igyekszik szétválasztani a két korszakot, ami azonban téves meghatározásokat eredményezett. 106 Ha részleteiben ma már nem is helytállók a megállapításai, nagy vonalakban azonban helyesen látta a települési sorrendet: a neolitikum idejére nyílt települést állapít meg, de az erődítmények már a bronzkorból (tulajdonképpen korai vaskor) származnak. 107 Számunkra értékes megfigyelése az, hogy a „lakásokban" talált földművelésre utaló leletek a késő bronzkorba tartoznak. 108 A neolitikumból mindössze egy sírban talált búzaszemeket említ, mint földművelésre utaló leleteket, 109 ezek azonban, mint alább látni fogjuk, nem neolitikusak. Wosinsky kormeghatározásait erősítette meg Tompa Ferenc és G. Bersu 1928. évi ásatása, amikor sáncátvágással az erődítés korát a korai vaskor végére helyezték, a telep szélén pedig bronzkori és kora vaskori gödröket állapítottak meg. Tompa felhívja a figyelmet arra, hogy érthetetlen módon a lengyeli őskori lakótelepet a külföldi szakirodalom általában neolitikusnak ismeri, jóllehet Wosinsky nemcsak ezt az egv korszakot említi és ebben most az újabb ásatások is megerősítették. 110 Tompa lengyeli ásatásai ugyan nem kerülték el az ezzel a telepjééi foglalkozók figyelmét, mégis a korábban mások által megállapított hibás időrendre való hivatkozással építették bele ezt a lelőhelyet az újabb eredmények közé. Ezek közül most csak a magleletekkel foglalkozókat említjük. Az időrendi bizonytalanság, illetve tévedés egyik kiinduló pontja Deininger Imre, a magyarországi régészeti növénytan megalapítójának közleménye volt, aki a magvak meghatározása terén hazánkban úttörő munkát végzett. Közleményéből kiderül, hogy Wosinsky, miután az első ásatásának az anyagából a magvakat Berlinben határoztatta meg (erről azonban közelebbi adatot nem ismerünk), Deiningernek adta át a további magleleteket, aki 1890-ben maga is résztvett egy őskori magtár felbontásában. Leírása szerint az anyag „részint üveg, részint más edényekben voltak szorgosan elkülönítve, és így feltételezni lehet, hogy minden összekeveredés nélkül az egyes edények csak azt tartalmazták, mi egyes helyeken találtatott". Fel is sorolja az egyes edények tartalmát röviden, összesen 23-at. Pontos lelőhelyüket a telepen belül azonban nem közli, majd a részletes botanikai ismertetésnél teljesen egységesen kezeli az egész anyagot. Értékelésében ő maga is megállapítja (pusztán 106. Wosinsky, Mór: Das prähistorische Schanzwerk von Lengvel, seine Erbauer und Bewohner. 3. köt. Bp. 1891. 10—32. p. 107. TJ. o. 221—223. p. 108. TJ. o. 171. p. 109. U. o. 216. p. 110. Tompa, Ferenc: Die Bandkeramik in Ungarn (Arch. Hung. 5—6) Bp. 1929. 4 7. p. — U. a.: a 31. jegyzetben i. m. 54, 105—106. p.
