Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1967-1968 (Budapest, 1968)

Balassa, Iván: A magyarországi faekék főbb típusai a XVIII—XIX. században

debreceni eke pontos leírását találjuk meg Balásházy János, Debrecen nagy mezőgazdasági írójának egyik munkájában : „A rendes földművelő ekének részei a következők: Első főrésze az eke talyiga, a vánkossal, rúdjával és váltójával (mit eságatónak is neveznek), amelyekhez egy gúzsnál és szegnél fogva hozzáragasztatik az eke második főrésze t. i. a gerendely melyben a szántóvas előtt a harmadik főrész t. i. a csoroszlya van béalkalmazva, melly a szántóvas előtt a földet meghasítja. Negyedik főrész az eketalp, mellyre a szántóvas van felszerelve és a farából az eke szarvai nyúlnak fel, mellyekkel kormányozza a szántóember az ekét. Ötödik főrésze a köldökfa a czimer vassal, melly a gerendelyt az eke talppal s a szántóvassal köti össze, a mellyhez a kormánydeszkának egyik vége szögeztetik. Hatodik a kormánydeszka, melly által a felfeszített föld oldalvást fordíttatik. "

13C A fentiekből kiviláglik, hogy ez az eke sok erőt kívánt, de elegendő eredményt mégsem mutatott. Ezt még fokozott mértékben hangsúlyozza egy leírás, mely a Bihar megyei Szentkozma-pusztáról (Berettyóújfalu mellett) származik: „Ez (ti. a debreceni eke) egy rettentő szerszám, melyet puha földön 6 ökör 2" mélységű barázdában görnyedve húz, mert fara 18, mond tizennyolc hüvelyk szélességű! Lapos vasa lehető legterjedtebb, mellyet Triptolemeus óta valaha földművesek használtak. Kormánydeszkája egyenes s a eke farától még legalább 6 hüvelykre killyebb áll. Szerkezete oly okszerű, hogy száraz földet vágni borzad s nints hatalom, melly illyenbe belevehesse, kivált ha már egy párszor az itteni falu műértő kovácsai kezén is megtalált fordulni, kik a legfenségesebb Zugmayer-ekét élezéssel képesek tönkre silányítani. így tehát az úgynevezett eke, mellyel midőn nagyon mélyen kívánnak szántani egész 3 hüvelyk mélyre lebocsájtják".

137 Erdélyben elsősorban a középső és északi részeken szántottak vele. így eléggé gyakran fordultelő Kolozs megyében. így többek között Zsukon, Györgyfalván, Bánffyhunyadon.

138 Ismerjük a Szolnokdoboka megyei Pvogozról és Kohiból,

139 míg az Erdélyi Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályán Apanagyfaluból, Székről és Dánpatakáról őriznek egy-egy példányt.

140 Sajnos egyelőre nem tudjuk, hogy használata milyen mélyen terjedt el Erdélyben, az azonban kétségtelennek látszik, hogy a Székelyföldön már nem ismerték. Az Alföld középső részén sokkal nagyobb számban találjuk meg ezeket az ekéket, így Bihar megyében Kiskágyáról, Váncsodról, Komádiból ismerjük, Hajdú megyében Debrecenből, Püspökladányból, Balmazújvárosból került be egy-egy j>éldány a múzeumokba. Szolnok megyében Kunmadarasról ismerünk egy debreceni ekét, Csongrádból pedig Szentesről, míg Békés megyében Békésen, a Békésitanyákon, a Tótkomlósi-tanyákon találtak belőlük.

141 136. Balásházy János: A háztartás és mezei gazdaság tudománya. 2:64—65. Debrecen 1838. 137. Magyar Gazda 1845. 2:1518. Bár kétségtelen, hogy a cikk írója kissé eltúlozza a dolgot, de főbb vonásaiban helyesen írja le a debreceni ekét. 138. Kós Károly: i. m. 12. 139. ifj. Kós Károly : i. m. 12. — Gunda Béla : i. m. 2—3. kép. Itt írja többek között : ,,A magyar néprajzi irodalomban ezzel az ekével Lükő foglalkozott, s mivel a Nagyalföld északkeleti részén is elterjedt, debreceni eke néven írta le" (463). Mint fentebb láttuk (133. jegyzet) Györffy István egy okleveles adat alapján már korábban is használta ezt az elnevezést. 140. ifj. Kós Károly: i. m. 12. lap 8—12. kép. 141. Kiskágya. Déri Múzeum ltsz. V. 1911. 64. 1. — Váncsod no. ltsz. V. 1912: 277. — Kornádi. Néprajzi Múzeum ltsz. 143 053. — Debrecen. Déri Múzeum, ltsz. V. 1928: 1. — Püspökladány Karács Múzeum, ltsz. nélkül. — Balmazújváros. Déri Múzeum ltsz. V. 54. 6. 1. — Kunmadaras Néprajzi Múzeum, ltsz. 10 183. — Szentes, uo. ltsz. 71844. a. —Szentes Koszta József Múzeum. Szentes, ltsz. nélkül. — Békés. Békési Múzeum, ltsz. 56. 57. 1. — Békési-tanyák. Móra Ferenc Múzeum. Szeged, ltsz. 55. 26. 1. — Tótkomlósi-tanyák. uo. ltsz. 55. 27. 1. Az utóbbi két darabról Kovács László: i. m. 14—15. a következőket írja: ,,. . .a szegedi múzeum anyagraktára-