Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1967-1968 (Budapest, 1968)

Balassa, Iván: A magyarországi faekék főbb típusai a XVIII—XIX. században

ezért szórványosan ott találjuk meg, ahol a túróvagy váltóekék ilyen átalakulása feltételezhető, tehát elsősorban a Kárpátokban és az azzal közvetlenül összefüggő területeken. Ennek megfelelőit főleg Erdélyből ismerjük. Minden valószínűség szerint ilyet ír le Jankó János is Torockóról: „Az ekegerendelyben van a hosszúvas, eímervas, köldök, ekeszarvak, mely utóbbit felül lapoczka, alul kormányláb fogja össze. A két szarv az ekefőbe megy bele, mely vízszintesen nyúlik előre, míg a címervassal a gerendelyhez kötött lapos vasban végződik. Az ekefőt a gerendellyel a hosszúvas mögött még a köldök köti össze. A címervastól rézsut indul a kormánydeszkája, melyet az ekeszarvhoz a kormányláb szegez fel két kormányszeggel".

100 Ilyen ekét ismerünk a Szolnokdoboka megyei Somkerékről. Ennek talpa egy fából készült, hosszú, végén keskeny bevágással. A talp két szárnyát karika fogja össze a repedés megakadályozására. A gerendelyt a szarvba magasan vésték be, úgyhogy az egy kicsit előre lejt. Hosszúkás ekevasának nyúlványa a talphoz simul.

101 Ilyen átmeneti formát mutat be ifj. Kós Károly a Huny ad megyei Bosoródról. Ennek a talpa olyan keskeny, mint egy váltóekének, és csak nagy üggyel-bajjal lehetett benne egymás mellett elhelyezni a két ekeszarv becsapolására szolgáló nyílást. A fejlődés útja ezen az ekén még olyan világosan látszik, hogy a váltóeke átcsatolásához szükséges fogantyií is megvan, pedig erre a kormány rögzítése után már semmi szükség sincs.

102 Ezt a formát ismerik Torockón is.

103 Ezek az adatok tehát arról tanúskodnak, hogy nem valami egyéni újításról van szó, hanem minden bizonnyal szélesebb körben elterjedt átmeneti formával van dolgunk. Ezt a formát észak felé tovább is nyomon követhetjük.

104 Ide sorolhatjuk azokat az ekéket is, melyeket Kovács László a Topolya, az ündova és Labore folyók völgyében talált meg.

105 Legjellemzőbb példánya ennek az eketípusnak a Magyar Mezőgazdasági Múzeum Rákóczi-ekéje. A talp hosszához viszonyítva rendkívül keskeny (60 X 12 cm), ebbe csapolták bele az erősen hátrafelé nyúló szarvakat, mellyel a hatalmas ekét jól lehetett irányítani. A kormánydeszkáját kovácsolt szegekkel erősítették elöl a köldökhöz, hátul a jobboldali ekeszarvhoz.

106 Az ilyen ekeformákat tehát a Kárpát-medence keleti felében elsősorban ott ta100. Jankó János: Torda, Aranyosszék, Torockó magyar (székely) népe. 136—137. Bp 1893. Sajnos az eke rajzát nem közli, ezért csak bizonyos fenntartással lehet idesorolni. L. még 103. jegyzetet. 101. Néprajzi Múzeum. Ltsz. 38 955. A gerendely hossza: 166 cm. metszete: 8x7 cm, a szarv hossza 109 cm. Kovács László: i. m. 16—17. ezt az ekét debreceni típusúnak tartja. A több mint egy méteres talp szélessége 15—20 cm között váltakozik. Amint látni fogjuk, a debreceni eke talpa ennél jóval rövidebb, de ugyanakkor sokkal szélesebb. Indokolt tehát ezt a példányt ide iktatni. 102. Ez az eke az Erdélyi Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályán Cluj-Kolozsvár található. Ltsz: 4959. ifj. Kós Károly: i. m. 7. lap és 5. ábra. 103. ifj. Kós Károly: i. m. 8—10. Itt utal arra is, hogy a tiszahogdányi (Máramaros m.) ekét is ebbe a csoportba tartozónak véli. Vö. Kovács László: i. m. 6. 104. Pl. Tiszabogdány (Máramaros m.) Néprajzi Múzeum. Ltsz. 88 655. 105. Kovács László: i. m. 7. 106. Méreteit 1. Kovács László: i. m. 5—fi. A Zboróról (Sáros m). származó eke 1904-ben került 7. Keskenytalpú, kétszarvú eke sematikus ábrázolása