Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1967-1968 (Budapest, 1968)

Balassa, Iván: A magyarországi faekék főbb típusai a XVIII—XIX. században

és ebben a formában egészen a legutóbbi időkig ismerték.

40 Ennek gerendelye egyenes. Ilyen egy fából készült példányok Ukrajnából is ismertek.

41 Ezekkel megegyező, bár rövidebb talpú formát mutat be Bratauit is a szlavóniai Piskoraveci bei Dakovo faluból.

42 2. Az egyik szarv és a talp fele egy fából készült. Az így elkészített két darabot összeillesztik, összecsapolják, majd ráhúzzák az ekevasat, ami az egészet összetartja. Egyes példányoknál a talp sarkát vaspánttal fogták össze, ami az egész szerszámot még szilárdabbá tette. A Kárpát-medence különböző részein ennek az ekeformának a talp nagyságában és a gerendely formájában eltérő változatai jöttek létre. Mielőtt azonban nagy tájanként megvizsgálnánk a jellemző formákat, ez eketípusoknak Dél-Erdélyben való meglétével kapcsolatban kell állást foglalnom. Kovács László^ ugyanis szövegében és térképén egyaránt Erdély déli részét a szarvtalpas eke elterjedési területébe utalja. Ehhez azonban elegendő bizonyítékot nem sorol fel. Az egyre szaporodó adatok alapján Gunda Béla a következőket állapította meg: „Használják az ekét (ti. a váltóekét) a hunyadi Erdőhátság románjai is, ami egymagában lehetetlenné teszi Kovácsnak azt az állítását, hogy Erdély déli részét az ún. ,háromrészű ekék' elterjedési területébe sorolja".

44 Ifj. Kós Károly a kolozsvári Erdélyi Nemzeti Múzeum birtokában nem talált egyetlen szarvtalpas ekét sem, sőt megjegyzi, hogy „Torda—-Aranyos, Kisküküllő, Alsófehér és Hunyad megye területén hiába kerestem a Kovács László által erre a területre kikövetkeztetett háromrészes ekét".

45 így lényegében Erdély déli részét kiiktatkatjuk a szarvtalpas ekék elterjedési területéből, nem zárva ki azonban annak a lehetőségét, hogy különösen délnyugati irányból a völgyek mentén többé vagy kevésbé mélyen ez a forma is elterjedhetett Erdély területének délnyugati felében. Az északi és északkeleti részeken a Mára maros megyei Uglyáig (Néprajzi Múzeum ltsz. 63472) megtaláljuk. Ezt az északon ismeretes típust négyszögű szerkezet, egyenes gerendely és hosszú talp jellemzi. Ilyenek fordulnak elő Szlovákia területén is: Detva (Zvolen), Chrtany (Luőenec), Vrbovok (Zvolen), Braslava környékén, Bosácá-ban (Trencin).

40 Néhány múzeumi példányt ismerünk még magyar területen is (Bodrogkisfalud, Zemplén m.; Mezőkövesd, Borsod m. stb.) és a Néprajzi Múzeum a mai Szlovákia területéről (pl. Nagycsalómia, Hont m.) is őriz ilyen típusú ekét. A Kárpát-medence északi részében nemcsak a múzeumi darabok, hanem a felj egyzések is tanúskodnak a szarvtalpas eke meglétéről. így az abaúji Hegyközben 40. Demcsenko, N.: Zemledelcseszkie orudija Moldavaii XVIII-nacsala XX. vv. 16. ábra és 56—57. Kisinyev 1967. Említ egy Temesvár környékéről származó péklányt is. 17. ábra 4. kép. 41. Mamonov, V. Sz.: Sztarinnie óradíja dija obrabotki pocsvi íz sz. Sztaroszele. Szovjetszkaja Etnografija 1952. 4 sz. 15. és 21. ábra. 42. Bratanié, B.: Orace. . . 137., 24. ábra. 43. Kovács László: i. m. 31—32. és 65. ábra. 44. Gunda Béla: Magyar hatás az erdélvi román népi műveltségre. Magyarok és románok. 2:462., 3. jegyzet. Bp. 1944. 45. ifj. Kós Károly: i. m. 14., 37. jegyzet. 46. Hyéko, Ján: i. m. 58—59. 10. táblát (mivel a táblák nincsenek megszámozva, ezt magam végeztem el). 3. Két fából készült szarvtalpas eke sematikus ábrázolása