Matolcsi János szerk.: A Magyar Mezőgazdasági Múzeum Közleményei 1967-1968 (Budapest, 1968)

Balassa, Iván: A magyarországi faekék főbb típusai a XVIII—XIX. században

A MAGYARORSZÁGI FAEKEK FŐBB TÍPUSAI A XVIII—XIX. SZAZADBAN BALASSA IVÁN A magyarországi faekéket

1 a hazai és nemzetközi kutatás Kovács László

2 munkájából ismeri. A három évtizeddel ezelőtt megjelent tanulmányai azonban elsősorban a budapesti Néprajzi Múzeum anyagára támaszkodtak, és csak néhol vette figyelembe a vidéki múzeumok jelentős anyagmennyiségét. Már önmagában ez a tény is indokolja, hogy a főbb típusokról azóta megszaporodott és más szempontok szerint rendezett ismereteinket összefoglaljuk. Az alábbiakban elsősorban a XIX. századi ekéket tárgyalom, és csak, ahol megfelelő tárgyi anyag is áll rendelkezésre, utalok a XVIII. századra. Ez a korszak az, melyben a faeke évszázados fejlődés után legmagasabb, legfejlettebb és technikailag legjobban használható formáját elérte. Ez egyben a faeke háttérbe szorulásának, illetőleg eltűnésének korszaka is. A vizsgált időszak az egész magyar mezőgazdaságban a nagy átalakulás korszaka volt. Ennek első felében a majorsági, földesúri gazdálkodás egyre nagyobb területet nyert a jobbágybirtokok rovására. A XIX. század első felében már számos olyan nagybirtok akadt, mely saját munkaeszközeivel, saját béreseivel dolgoztatott. Ezért a jobb, technikailag fejlettebb munkaeszközöket szerezte meg, melyek már csak drágaságuk miatt is elérhetetlenek voltak a jobbágyság számára. Éppen ezért egyre nagyobb különbség mutatkozik eszközkészletben, művelésmódban e korszakban a földesúri és jobbágybirtok között. Ez a különbség az idő múlásával egyre fokozódott. Az 1848. évi jobbágyfelszabadítás után különösen a parasztság gazdagabb rétegei csakhamar faekójüket félvasekére cserélték fel

3 úgy, hogy az 1872. évi általános statisztikai felmérés az akkori Magyarország területén már csaknem fele-fele arányban találta a fa- és a félvas ekéket.

4 A Kárpát-medence belső síksági részén a faekék arányszáma 10 % alatt volt, míg a peremterületen 90—100% között mozgott. Az első világháború után a faekével történő szántás teljesen megszűnt, így feldolgozásom során csak a múzeumok anyagára és a csekély írásos forrásra támaszkodhattam. A vizsgált korszakban a Kárpát-medence egészében Magyarországhoz tartozott. 1. Faekének nevezem az olyan szántóeszközüket, melyek csupán két vas alkatrésszel: az ekevassal és csoroszlyával vannak ellátva. 2. Kovács László: A Néprajzi Múzeum magyar ekéi. Bp. 1937 — Kovács László: Ackergeräte in Ungarn. Ungarische Jahrbücher. 18 (1938). 3. Félvasekének nevezem az olyan szántóeszközöket, melyeken az eketest vasból készült, fából csak a gerendelyt és a szarvakat faragták. 4. Az 1872. évi összeírás eredményei. Statisztikai Évkönyv. 2. Bp. 1873. 152—157.